Késés, törlés, túlfoglalás – Ami jár, az jár

A fogyasztóvédelem úgy véli, a légitársaságok még mindig nem szívesen fizetik ki a jogszabály szerint járó kártalanítást az utasoknak járattörlés vagy hosszú késés esetén. A segítségnyújtási kötelezettségüknek sem mindig tesznek eleget.

Talán már egyre többen tudnak róla a rendszeresen utazók közül, hogy az utasoknak kártalanítás jár visszautasított beszállás, járattörlés vagy késés esetén, ezt uniós szavatolja. Az Európai Bíróság már több ízben értelmezte ennek előírásait. Eszerint azoknak az utasoknak jár a kompenzáció, akiknek repülőjárata jelentős mértékben (azaz több mint 3 órát) késett, el sem indult, vagy a légitársaság túlkönyvelése miatt nem fértek fel az adott járatra. De a légitársaságoknak a kártérítésen felül egyéb segítséget is nyújtaniuk kell ezekben az esetekben.

 

Milyen segítség illeti meg az utast?

A légitársaságoknak a várakozási idővel ésszerű arányban ellátást, azaz étkezést és frissítőket kell adniuk az utasoknak, akiknek emellett joguk van két díjmentes telefonhívásra, telexre vagy faxüzenetre, illetve e-mail-küldésre is. Ezen kívül szállást is biztosítani kell számukra, ha egy vagy több éjszakát az adott városban kényszerülnek maradni, sőt még a szállás és a reptér közötti transzfer költsége is a légitársaságra terhelhető.

Éppen ezért a várakozás során mindenről számlát kell kérni, mert kizárólag ezek benyújtásával érvényesíthető utólag a kárigény.

Mekkora összeg jár?

A kártérítés mértéke a repülőút hosszától függ, ez 250 és 600 euró között lehet. A távolság meghatározásánál azt az utolsó célállomást kell alapul venni, amelynél a beszállás visszautasítása, vagy a járat törlése, késése történt.

A tapasztalatok szerint a légitársaságok nem nyújtják a fentieket automatikusan, a frissítőt, szendvicset, ingyenes telefonhívást az utasnak kell kérnie a repülőtéren, a kártalanítási igényt pedig érdemes minél hamarabb benyújtani. Ha a légi fuvarozók még kérésre sem hajlandóak fizetni, érdemes békéltető testülethez, vagy egy a légi kártérítések bevasalására szakosodott céghez fordulni.

 

Mire jogosult az utas?

A 261/2004 számú EU rendelet értelmében a három óránál többet késő, illetve a törölt vagy a túlfoglalt járatok utasai a jegy eredeti árától függetlenül pénzügyi kártérítésre jogosultak. A kártérítés összege a repülőút hosszától függ:

  • 250 euró 1500 km-ig
  • 400 euró 1500 és 3500 km között
  • 600 euró 3500 km felett

A kártérítés minden európai repülőtérről induló járatra, illetve az európai légitársaságok által üzemeltetett, európai repülőterekre érkező járatokra érvényes.

 

Vannak kivételek

A légitársaságok előszeretettel hivatkoznak úgynevezett „kimentési okokra”, amelyek lehetővé teszik, hogy elálljanak a kártérítési kötelezettségtől. Rendszerint a műszaki hibát is ilyenként kezelik. Ám a jogi precedensek szerint ez nem sorolható ide automatikusan, mert nem minősül rendkívüli körülménynek. A légi személyszállítási szolgáltatásnak ugyanis jellege folytán a műszaki hiba természetes velejárója lehet, amelynek felmerülésével a légtársaságnak számolnia kell.

Kivételt képez, ha – mint a jog fogalmaz – ez a hiba olyan eseményekből ered, amelyek nem tartoznak az érintett légi fuvarozó rendes tevékenységi körébe, és annak tényleges befolyásán kívül esnek.

A légitársaság hatás- és felelősségi körén kívül esnek például a rossz időjárási viszonyok, vagy a madárrajjal való ütközés, de ezekre sem elég csupán hivatkozni. Az uniós fogyasztóvédelmi előírások szerint ezek fennállását bizonyítania is kell a légitársaságoknak – fogalmazott a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége.

Mint emlékeztetnek, nemrég előfordult olyan eset, amikor a repülőnek betört a szélvédője (műszaki meghibásodás), vagy nem Budapesten, az eredeti célállomáson, hanem Debrecenben vagy Bécsben szállt le. Ezekben az esetekben sem lehet magukra hagyni az utasokat. A légi járat üzemeltetője ilyenkor is köteles a célállomásra eljuttatni őket, akár más légi járattal, akár alternatív megoldással (busszal). Ezért további költségeket nem számíthat fel.

Kihez forduljunk?

Becslések szerint az utasoknak még ma is legalább 80 százaléka nem nyújt be kártérítési igényt, mert vagy nem tudnak róla, hogy ez jár, vagy mert nincs energiájuk ezzel foglalkozni.

Több cég is található a piacon, amelyik arra szakosodott, hogy az utas hozzájusson az őt megillető kártérítéshez. Ők valószínűleg azért is látnak jó üzletet a hazai piacban, mert nálunk – sok más uniós országgal ellentétben – öt évre visszamenőleg nyújtható be reklamáció a légitársaságokhoz.

Az ügyintézést teljes egészében átvállalják, amihez nem szükséges más, csak az útlevél és a repülőjegy másolata, valamint egy megbízási szerződés. Az ügyfelek online, ingyenesen regisztrálhatják ügyüket a cégek weboldalán. Az egyik a hazai alapítású Flight Refund, mely eleve magyar nyelvű oldallal indult, a másik a belga Claim it, melynek szintén van magyar weboldala.

Mindketten sikerdíj fejében dolgoznak, azaz az utasnak csak akkor kell fizetnie, ha a légitársaságtól valóban sikerül behajtani a kártérítést. Mindegy, hogy ez egy egyszerű igénybenyújtás eredményeként azonnal, vagy hosszabb pereskedés után történik-e meg, a Flight Refund 30, a Claim it 25 százalékot kér a behajtott összegből. (Igaz, a Claim it bevezetett egy úgynevezett fast cash lehetőséget is, amely azonnali, de esetlegesen a végső összegnél kevesebb, fix kártérítést ad.)

Amikor befut hozzájuk egy igény, először a birtokukban lévő menetrendi adatbázisok alapján megvizsgálják, hogy a követelés tényleg jogos és védhető-e. Csak akkor vállalnak el egy ügyet, ha azt valóban nyertes kimenetelűnek látják, éppen ezért nagyon magas sikerrátával dolgoznak.

Azoknak az utasoknak is jár a kártérítés, akik nem egyénileg vásárolták a repülőjegyüket, hanem utazás irodán keresztül, akár csomag részeként. Nekik első körben az irodához kell fordulniuk.


CÉGINFO

Fligth Refund: 2012-ben startupként indult a magyar piacon, teljesen hazai kezdeményezés. Munkatársai Európa több országában szereztek tapasztalatot mind az utazási szektor, mind a pénzügyi és jogi követeléskezelés területén. Budapesti központtal működik.

Claim it: 2012-ben Ralph Pais holland–belga vállalkozó alapította. A cég ötlete egyik utazása alkalmával született, amikor a járatkésés nyomán utánanézett a légi utasok jogainak. Kiderült, hogy Európában évente több millió utas mintegy hárommilliárd euró kártérítésre nem nyújt be követelést, s a kártérítésre jogosultak mindössze 7 százaléka érvényesíti jogait. A Claim it központja Brüsszelben található.

 

Ez is érdekelheti
Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.