Kétszáz járatát törölte a Ryanair

Közel kétszáz szeptember 28-i járatát törölte a Ryanair ír diszkont légitársaság a belga, holland, német, olasz, portugál és spanyol légiutaskísérők ismételt részleges munkabeszüntetése miatt.

A légitársaság közleménye szerint minden utast e-mailben vagy SMS-ben tájékoztattak, és elnézést kértek a mintegy 30 ezer embertől „az indokolatlan zavarok” miatt. „A Ryanair jelentős előrehaladást ért el az elmúlt hetekben a szakszervezetekkel való tárgyalásokon” – közölte a vállalat, szükségtelennek minősítve a szeptember 28., péntekre tervezett akciót.

A 24 órás sztrájkot meghirdető szakszervezetek bejelentették, hogy havonta megismétlik az akciót egészen addig, amíg nem teljesítik a követeléseiket. A Turizmus.com is beszámolt arról, hogy július 25-én és 26-án napi háromszáz, összesen 600 Ryanair-járat nem tudott felszállni a kabinszemélyzet több országra kiterjedő, összehangolt sztrájkja miatt. Legutóbb augusztusban volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés.

Korábban megírtuk, hogy személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig kizárólag akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

Ez is érdekelheti
Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.