Berlin-Drezda a Deutsche Bahnnal

A Deutsche Bahn (a cseh vasutakkal közösen üzemeltetett) Berlin-Prága járatán minden adott a kellemes és kényelmes utazáshoz.

Első benyomások

(Majdnem) mindenütt szeretek vonattal utazni. A vasútállomások hangulatában benne van a felfedezés ígérete, a vonat kellemesen elringat monoton zötyögésével, ablakán keresztül pedig elmerenghetünk a táj szépségén, beleshetünk egy-egy udvarba, kertbe, de olvashatunk, dolgozhatunk is, ha inkább hatékonyan töltenénk az időt. Feltéve, ha mindehhez kellemes környezetet kínál a vonat, amelyen utazunk. A Deutsche Bahn (a cseh vasutakkal közösen üzemeltetett) Berlin-Prága járatán minden adott volt a fent említett időtöltésekhez, igaz, nekem minderre csak a Berlintől Drezdáig tartó 1 óra 50 perc állt rendelkezésemre.

Deutsche Bahn

Szolgáltatások

A szolgáltatásokat ecsetelendő szeretném már a berlini főpályaudvarral kezdeni, hiszen innen indult az út, egy rövid repülőút folytatásaként. Jó látni és megélni, hogy van pályaudvar, ahol „plázaminőségben” állnak rendelkezésre üzletek, éttermek, tiszta a mosdó. A néhány éve átadott berlini főpályaudvar a legnagyobb Európában, több emeleten sorakoznak a vágányok, illetve a különböző vendéglátóegységek, üzletek, újságosok. Az első osztály utasai a VIP lounge-ot is használhatják, a vonatjegyeket automatákból lehet átvenni. Minden adott tehát, hogy nyugodtam, stresszmentesen induljon a vonatozás, feltéve, ha nem az utolsó pillanatban szaladunk a jegyautomatához a foglalási kóddal. Mert meglepetések itt is előfordulhatnak.

Deutsche Bahn

A fedélzeten

Az első osztályon az ülések rendkívül kényelmesek. Nagyok, szélesek, bőrből vannak, a lábtér is óriási. Minden ülés alján van egy konnektor a laptopnak vagy mobiltöltőnek, sőt USB-csatlakozós lehetőség is, amely feltételezem, szintén töltésre szolgál. Igen, wifi is működik, még ha nem is süvít. A fedélzeti netezésre nagy hangsúlyt fektet a vasúttársaság, hiszen Németországban nagyon sokan ingáznak vonattal a munkába, sok üzletember választja az utazásnak ezt a környezetbarát formáját. Na, nem feltétlenül csak a „zöldsége” miatt, hanem mert gyors és kényelmes, a menetidő pedig munkára vagy pihenésre fordítható, szemben az autózással.

Ha megéhezünk, a vonaton éttermi minőségű melegétel-választék áll rendelkezésre, éttermi árakon. Friss, ízletes. Kávéért vagy teáért, csokiért nem kell idáig se menni, kis kocsiról kínálja a steward.

A mosdó tiszta, papír, víz, szappan is van, a kocsikban pedig bőven van hely a csomagoknak és nagyobb bőröndöknek is. Az már csak a cseresznye a habon, hogy az útitársak – milyen meglepő – nyugodtak, mosolyognak.

 

Összbenyomás

Amennyiben az eseménytelen jelző nem pejoratív ebben az esetben, leginkább ezzel jellemezném a vonatutat Berlinből Drezdába. Ne feledjük, hogy városközpontból városközpontba érkezünk, ami nagyon kellemes tud lenni. Ráadásul a Deutsche Bahn rengeteg eszközzel segíti utasait, applikációját például nagyon kedvelik, 1,4 millió jegyet vásárolnak rajta keresztül évente. Szolgáltatásaival és áraival szintén nagyon rugalmasan követi az utasigényeket.

Bár nem olcsó, Németországban szívesen megtennék hosszabb távokat is vonattal ilyen körülmények között.

Németh Andrea

97%
Egyszerűen remek!
  • Kényelem
  • Gyorsaság
  • Szolgáltatások
Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.