--- Hirdetés ---

Újranyit a marosvásárhelyi repülőtér

Az iho.hu információja szerint egy-két héten belül újból fogadhat járatokat a marosvásárhelyi repülőtér, ha a hatóságok is hozzájárulnak.

Néhány héten belül lezárulhat a Marosvásárhely repülőterének kálváriája, ami 2016 őszén kezdődött: kiderült, hogy a pálya nem tudja fogadni a közepes utasszállítókat, teherbírása csak harminc tonna – írja az iho.hu. Ezért a Wizz Air először csak néhány napra, majd néhány hétre, végül hosszú távon is leállította, illetve Kolozsvárra helyezte át a járatait Vidrátszegről.

Marosvásárhely
Egy-két héten belül újból fogadhat járatokat a marosvásárhelyi repülőtér

A reptér vezetése szerint a korábbi igazgatóság  félrevezette a hatóságokat a pálya valóságos állapotáról, illetve az előírt fejlesztéseket többnyire nem végezte el.

Reménykednek, hogy újraindítja járatait a Wizz Air

A repülőteret végül is teljesen átépítették, amihez a tulajdonosa Maros megyei tanács adta a pénzt bankkölcsönből. A különböző engedélyek beszerzése után tavaly ősszel indultak meg a munkálatok.

Ezzel együtt bizonytalan, hogy mikor szállnak le az első charterek, és azt sem tudni, hogy a repülőtér egyetlen, korábban menetrend szerinti járatokat fenntartó légitársasága, a Wizz Air, mikor indítja újra a gépeit a Transilvania repülőtérre. A magyar szakportál azt valószínűsíti, hogy nőnek a tarifák, de autópályák hiányában nagyon is kell az újjáépített felszállópálya.

Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.