--- Hirdetés ---

10 perc alatt becsomagol a Wizz Air vezérigazgatója

Hogyan utazik valaki, aki saját alapítású légitársaságot vezet? Váradi József rengeteget van úton, ám nála soha nem a luxus vagy a kényelem az első, hanem a praktikum, és az, hogy minden percet hatékonyan töltsön.

Szerző: Németh Andrea

Kiszámolta már, mennyit van úton egy évben?

Gyakorlatilag annyit, mint egy pilóta, azzal a különbséggel, hogy az én munkaidőm csak utána kezdődik… Ha kell, akár a nap 24 órájában is dolgozom, ugyanakkor nem tartom magam munkaholistának, szeretem racionálisan élni az életem.

A nap minden percét hatékonyan töltöm, a repülés alatt is gyakran felnyitom a laptopot, szerencse, hogy a munkám nem helyhez kötött. Az üzletág komplexitásából adódóan szerteágazóak az üzleti kapcsolataink, 44 országba repülünk, ami meg is követeli azt a fajta kozmopolita életmódot, amelyet élek. Egyébként három típusú utazás jellemző rám. Vannak a 4-5 napos üzleti utak, ebből van a legkevesebb. Vannak a tengerentúli utak, amelyek általában 2-3 naposak, és vannak az Európán belüliek, amelyek csak 1 naposak. Sőt, sokszor nem is alszom ott, hanem reggel megyek, este jövök.

Melyik a kedvenc légitársasága?

Ez beugratós kérdés? De a viccet félre téve: ahová van járatunk, és a menetrend is megfelelő az adott napi programomhoz, oda természetesen Wizz Airrel utazom, már csak praktikus okokból is. Ez nagyságrendileg az útjaim negyedét teszi ki. Egyéb esetekben mindig a leghatékonyabb megoldást választom, de nálam repülésbiztonsági kérdés is, hogy kivel vagyok hajlandó repülni.

Ugyanakkor azt gondolom, a Wizz Air jó megoldásokat kínál az üzletemberek számára is, igyekszünk minél rugalmasabb szolgáltatásokat nyújtani számukra.

 

Önnek mi a legfontosabb a repülés során?

A hatékonyság, a rugalmasság és a kényelem mind felmerülnek, ám utazása válogatja, mikor melyik van előtérben. Szempont a menetrend, illetve, hogy melyik repülőtérre közlekedik a járat. Ma már nincs drámai különbség a légitársaságok között, általános trend, hogy a hagyományos légitársaságok is konvergálnak a diszkontok irányába.

Hosszú távú járatok – Amerika, Ázsia – esetén felértékelődnek a kényelmi szempontok, de pusztán azért, mert kipihenten, megfelelő regenerálódás után nyilván hatékonyabb tudok lenni.

4-5 órás repülési időtartamon belül a cégnél mindenki normál osztályon utazik, 8 óra felett pedig business osztályon. Ez része a vállalati üzletpolitikának, és rám ugyanúgy érvényes.

 

…és vajon az utasok mi alapján választanak?

Lehetne sorolni, milyen fontos az egyszerű foglalás, a gyors check-in, vagy a fedélzeti kényelem, de erre a kérdésre speciel egészen egzakt a válaszom, mert mérjük: a rövid távú járatoknál 70% számára az ár a döntő, minden más marginális. Azért is fontos a hatékonyság, mert csak így tudjuk a kedvező árakat fenntartani, ami a piaci előnyünk alapja.

 

Hogyan csomagol össze?

Akárhová indulok, 10 perc alatt becsomagolok, és ha egyedül utazom, soha nem adok fel csomagot. Ha a feleségemmel, akkor már más a helyzet.

Mivel tölti az idejét repülés közben?

Munkával vagy alvással. Gyakorlatilag bárhol, bármilyen körülmények között tudok aludni, akár a 7-es buszon állva is. Hosszú távon sokszor filmet nézek, ám ha a kollégákkal vagy a családommal utazom, „szociális életet” élek, hiszen ez kiváló alkalom a beszélgetésekre.

 

Hol száll meg a legszívesebben?

Mindig jó minőségű szállodákat választok, a tisztaságra és a kényelemre nagyon igényes vagyok. Ne felejtsük el, óriási különbség, hogy évente, vagy hetente egyszer-kétszer van úton az ember. Számomra rendkívül fontos, hogy éppen annyit és olyan hatásfokon tudjak pihenni, mint otthon.

Szintén szempont, hogy a hotel közel legyen a tárgyalás helyszínéhez. Szívesebben lakom a belvárosban, repteret látok úgyis eleget. Kell, hogy érezzem a város atmoszféráját, és hogy inspiráló impulzusok érjenek. Ha csak tehetem, beiktatok egy helyi éttermet, imádom felfedezni egy-egy város gasztronómiai kultúráját, és szeretek a városban nézelődni is.

 

Helyben hogyan közlekedik, mire figyel?

Taxival járok, az asszisztensem ezt is előre leszervezi, hogy szinte egy perc üresjárat se legyen, és útközben akár dolgozni is tudjak. Általában is igaz rám, hogy igyekszem minél gördülékenyebben szervezni az utazás összes részletét, hogy ne veszítsek időt. Amikor az a legésszerűbb, tömegközlekedésre, vagy vonatra szállok.

 

Van kedvenc városa? Hol érzi magát igazán otthon?

Londonban és New Yorkban, illetve imádom Tokiót és alapvetően Japánt. De valójában mindenütt jól tudom magam érezni, érdekel az országok kultúrája, szokásai. A látnivalókon túl szeretem megfigyelni azt is, hogyan élnek, mit lehet tanulni tőlük.

 

Egy lakatlan szigetre mit vinne magával?

Iránytűt és vizet… A Shakespeare-összesek nem sok hasznát venném.

 

Mi szerepel a bakancslistája első helyén?

Ha utazásról van szó, akkor az Antarktisz. A világ többi részét bejártam, Afrika maradt ki, főleg biztonsági okokból. De ha lehetőségem van új helyre eljutni, soha nem mondok nemet.

Ha a Wizz Airről van szó, szeretnék a következő 15 évnek is részesei lenni, izgalmas időszaknak ígérkezik. Amikor elindultunk, 2-3 óra volt a gépek maximális teljesítőképessége, ma már 5-6 óra, így vált elérhetővé nálunk is például Fuerteventura, Reykjavík, Dubaj, illetve Tenerife. Ha a repüléstechnika hosszabb távot is lehetővé tesz majd, megnyitunk távolabbi úti célokat is, viszont ragaszkodunk az Airbus 320 és 321-es géptípusokhoz, nem szállunk be az új típusú repülőgépek „tesztelésébe”.

Ha pedig rám személy szerint kíváncsi, azt mondom, számomra rendkívül fontos a tanulás és fejlődés, szeretnék valami újat, aradandót alkotni. Új hobbim a bor, Tokaj-Hegyalján elindítottunk egy családi borászatot is, és egész jó boraink vannak. Célom a térség különleges adottságait világviszonylatban is ismertebbé tenni.


Profil

Születési hely és idő: Debrecen, 1965. 09. 21.

Legemlékezetesebb utazása (úti cél): 1983, amikor először külföldre utaztam, az NDK-ba.

Zene: Heavy metalon nevelkedtem, sok kedvenc van, ilyen a Deep Purple vagy a Led Zeppelin.

Könyv: Orwell: 1984. Talán azért is, mert akkor olvastam, amikor még nem volt szabad.

Film: A kalandosabb, akciósabb filmeket kedvelem. Horrort nem nézek, dráma pedig épp elég van az életben. Inkább kikapcsolódni szeretek, nevetni vagy izgulni (de nem túlságosan).

Sport: Nézem és csinálom is. Sosem tévézek, de a sportcsatornák megélnének belőlem! Amúgy pedig négy kedvenc van: a sportlövészet, nyáron a golf, télen a síelés, illetve a futás. Évente lefutok néhány félmaratont és hetente 20-30 kilométert.

Szabadidő: Gasztronómia és borkultúra. Szeretem felfedezni és élvezni a világ ízeit, de a főzést inkább másra bízom. Igaz, remek rántottát és tükörtojást tudok készíteni…

Kedvenc étel: Imádom a japán ételeket, de örök kedvenc a marhahúsleves és a töltött káposzta.

Kedvenc ital: Rajongok a jó borokért, szenvedélyem a málnaszörp, és nagy kedvenc a perui pisco sour koktél.

Csillagjegy: Szűz.

 

Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.