Orvosbiológiai szempontok a Singapore Airlinesnál
Először fordul elő az ultra long járatok történetében, hogy egy légitársaság ilyen szempontokra figyel a menü összeállításakor.
A cég a Singapore-New York (Newark) több mint 18 órás útvonalán az utasok és a személyzet részére is olyan étel- és italsort kínál, amely ellensúlyozza a légkondicionáló berendezés szárító hatását, biztosítja a megfelelő hidratálást, és ezzel kellemes közérzetet teremt. A menüt az amerikai Canyon Ranch egészség tudományi társasággal együttműködve dolgozták ki – írta a turizmus.com.

Tekintettel voltak végtagdagadás és trombózisveszély megelőzésére is, amit a hosszabb ideig tartó, egy helyben ülés és a korlátozott mozgás okozhat. Az étkezés és az italok mellett külön tudományos rendszer szerint működtetik az alvóhelyeket, szabályozzák a világítást és a szórakoztató berendezések (film, rádió, videók) működtetését.
Már korábban bevezették, és sikerrel alkalmazzák a San Franciscó-i és a Los Angeles-i járatokon a speciális gimnasztikai gyakorlatokat, amelyekben újabban a személyzetnek is részt kell vennie. A zenére végzett vidám mozgássor elnyerte az utasok tetszését, és az elvégzett vizsgálatok is azt bizonyítják, hogy komfortosabbá, elviselhetőbbé és egészségesebbé teszik a hosszú utakat.
A Singapore Airlines az ultra long vonalakat az A-350-900-ULR (Ultra Long Range) típusokkal repüli, melyekből hét gép üzemel a flottájukban.
Veér Jenő/turizmus.com