--- Hirdetés ---

Őszre megújul a turai kastély

Több mint négymilliárd forintos beruházással újul meg a hányatott sorsú egykori Schlossberger-kastély Turán. A BDPST Group 19 szobás szállodát és rendezvényközpontot alakít ki az épületben.

Szűk körű sajtóbejáráson ismerhette meg a turizmus.com munkatársa a műemléképület felújításának folyamatát. A 10 hektáros ősfás park közepén fekvő, neoreneszánsz stílusban épült és 1887-ben átadott kastélynak jóformán minden szegletében folyik a munka.

A 4400 négyzetméteres épületet az utolsó órában sikerült megmenteni az enyészettől, mondta Somlyai Zoltán, a BDPST Group üzletág-igazgatója a bejárás során.

--- Hirdetés ---

A beázások, a falak vizesedése miatt – a pincében 35 centiméter magasan állt a víz – például számos értékes falfestmény semmisült meg, másokat pedig – amint a helyszínen láttunk – csak sziszifuszi munkával lehet restaurálni.

Az épület rossz műszaki állapota miatt a felújítás az épület komplett vízszigetelésével kezdődött, a tetőt teljesen újra kellett építeni, miután a födémet kicserélték. A helyreállítás a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően történik, arra is figyeltek, hogy az új palatetőhöz a lemezeket ugyanabból a bányából rendeljék, ahonnan az eredeti származott. Kompletten visszaépítették az épület mind a húsz, jellegzetes, 8 méter magas téglakéményét is.

A belső térben egyedül az egykori kétszárnyú ajtók helyett építenek be egyszárnyú, de szélesebb ajtókat a szállodai igényeknek megfelelően. Az ajtók külalakja ugyanakkor összhangban van az eredeti nyílászárókéval. A történelmi külső ugyanakkor modern belsőt takar: az épület alagsorában 450 négyzetméteren alakították ki a komplett gépészetet és a konyhát a legújabb megoldások alkalmazásával.

Aki ismeri az épületet, tudja, hogy a kastélyhoz kapcsolódik a jellegzetes üvegtetejéről és –ablakairól híres pálmaház. Ezt is felújítják, a rengeteg üvegfelület megmarad, viszont hőszigeteltek lesznek a nyílászárók, a tervek szerint kávézó működik majd benne.

Somlyai Zoltán elmondta, hogy a 19 szoba mellett egy a la carte étterem, egy bálterem, kisebb rendezvénytermek, bár, kávézó és wellnessrészleg lesz majd az épületben. A korlátozott szálláskapacitás miatt elsősorban exkluzív rendezvényhelyszínként vezetik be a piacra a kastélyt, amelynek elnevezéséről hamarosan döntés születik. Mint megtudtuk, a Tura és a kastély szavak mindenképpen benne lesznek a megnevezésben.

A modern konyha és a termek adottságait kihasználva Somlyai Zoltán szerint akár 200-250 fős rendezvények, például esküvők lebonyolítására is képesek lesznek, ugyanakkor borkóstolók, céges tréningek, megbeszélések lebonyolítását is vállalják. Az étterem nyitva lesz az utcáról betérő vendégek előtt is, a konyhában a „farm to table” koncepció jegyében minél több nyersanyagot a környékről fognak majd beszerezni.

A potenciális beszállítókat igyekeztek megszólítani a nemrégiben megrendezett lakossági fórumon, ahol már hozzáláttak a dolgozók toborzásához is. A tervek szerint minden szobához két alkalmazottat kell felvenni, vagyis közel negyven főt foglalkoztat majd a kastély.

Április elején egy nyolcfős restaurátorcsapat dolgozott a kastély szekkóinak (nem freskók, mivel nem vizes, hanem száraz alapra vitték fel eredetileg a falfestményeket) felújításán. Ha elkészül a rekonstrukció, a látogatók a földszinti előtér boltívein, az előcsarnokban, az első emeleten és a pálmaházban csodálhatják meg az eredetileg is igényesen kivitelezett festményeket.

Az épületet egyébként 1883 és 1887 között építették, a festményeket Scholz Róbert festette, aki az Operaház díszítőfestését is készítette. A festők mellett kőrestaurátorok is dolgoznak jelenleg a kastélyban, ők egyebek mellett az ablakok szemöldökpárkányait, a teraszok bábos korlátjait és a toronyba vezető csigalépcsőt újítják fel.

A kastélyt körülvevő park is teljes mértékben megfiatalodik, az eredeti sétautakat állítják vissza, több száz tő virágos növényt ültetnek ki.

Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.