Évi nyolcvanmillióan a filmhelyszínek nyomában
Egy friss globális kutatás szerint egyre több ember utazási döntéseit befolyásolják a sikerfilmek.
A filmturizmus töretlenül bővül: tavaly legalább nyolcvanmillió ember választotta meg úti célját filmek és tévésorozatok alapján.
Bár azt eddig is lehetett tudni, hogy a desztinációk népszerűsítésében komoly szerep jut az ott játszódó filmeknek, azoknak a száma, akik kifejezetten egy-egy film miatt indulnak el egy bizonyos desztinációba, megduplázódott az utóbbi öt év során.
A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) által is díjazott TCI Research nevű kutatóintézet összeállított egy listát a top 10 úti célról, amelyek – jelentős részben – az ott forgatott filmek miatt vonzzák a turisták tömegeit.
Az elemzés szerint a filmek által utazásra motivált látogatók jelentős számban vannak az ezredfordulón születettek között, illetve olyan küldőpiacokon, mint Kína és az Öböl-térség államai.
Több ok miatt is érdemes ezeket az utazókat megcélozniuk a desztinációknak:
– a filmőrültek sokkal aktívabban osztják meg élményeiket a szociális hálón (+27%) és több utólagos értékelést (+6%) tesznek, mint az átlagos látogatók
– utazásuk során 19%-kal több kulturális látnivalót keresnek fel, illetve természettel kapcsolatos aktivitásban vesznek részt, mint az átlagos utazók. Általában elégedettebbek a kirándulásokkal (+31%), a táj szépségével (+21%), továbbá a kulturális sokszínűséggel is (+29%)
– ráadásul fogékonyabbak a desztinációs reklámokra és a rendszeresebben utaznak a főszezonon kívüli időszakban.
Filmturizmus és fenntarthatóság
A kutatás szerint a filmek ma már ugyanakkora befolyással bírnak az utazók döntéseire, mint az utazási irodák. Ez óriási lehetőséget jelent a desztinációk számára. Érdemes ennek a közönségnek egyedi turisztikai termékeket kidolgozni, mert ez hosszú távú gazdasági és márkaépítési haszonnal jár a desztináció számára.
Fontos ugyanakkor odafigyelni, hogy a forgalom növekedése ne járjon együtt a környezet túlterhelésével, ahogy ez történt például a Leonardo di Caprio főszereplésével készült A part című film után Maya Bay-en.