Velence csatornáin növelik a közlekedés-biztonságot

Új közlekedési szabályokat szorgalmaz a Canal Grande csatornáján Velence polgármestere a szigetek közötti vízi utakon augusztusban történt halálos baleset után. Giorgio Orsoni 26 pontos tervet dolgozott ki a biztonság növelésére.

Az intézkedések a hajózási feltételek javítását szolgálják: járhatóbbá kívánják tenni a Canal Grandét és az ide vezető csatornákat az ezeket szűkítő apró kereskedelmi kikötők, mólók felszámolásával. A tervek között szerepel a hajózási menetrend módosítása is a vízi járművek torlódásának megakadályozására.

„A Canal Grande olyan központi útvonalnak számít, mint akármelyik más nagyváros legforgalmasabb főutcája. Itt rendkívüli figyelmet kell fordítani a biztonságra” – hangoztatta Orsoni.
A polgármester újításait a velencei önkormányzatnak és a szakmai szövetségeknek is el kell fogadniuk, köztük a vízibuszok vezetőit tömörítő szakszervezeteknek és a gondolások egyesületeinek is.
A közlekedési változtatásokat az augusztus 17-én történt halálos baleset sürgette. A Canal Grande legforgalmasabb pontjának számító Rialtónál egy vaporettó (vízibusz) és egy német családot szállító gondola ütközött össze. A balesetben egy 50 éves német turista életét veszítette.
A velencei ügyészség vizsgálatot indított a vaporettó és a gondola vezetőjével szemben is. Utóbbi pozitívnak bizonyult a rajta végzett kábítószerteszten: munka előtt kokaint és hasist fogyasztott.
Orsoni polgármester tervei között szerepel a vízi járművek vezetőin rendszeresen végzett kábítószer-és alkoholteszt is.

Forrás: MTI

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.