Urbitális Majális
Az ötödik alkalommal zajló Urbitális Majális program kavalkád hivatalosan május 1-jén már elkezdődött, és a hónap utolsó napjáig Budapest legkülönbözőbb helyszínein, Csepeltől Aquincumig hívja kreatív, játékos ünneplésre a lakosságot ugyanúgy, mint a turistákat.
Az ötödik alkalommal zajló Urbitális Majális program kavalkád hivatalosan május 1-jén már elkezdődött, és a hónap utolsó napjáig Budapest legkülönbözőbb helyszínein, Csepeltől Aquincumig hívja kreatív, játékos ünneplésre a lakosságot ugyanúgy, mint a turistákat.
A Urbitális Majális egy brandépítő városkommunikációs és marketing esemény, mely a város és az ország reputációjának építését szolgálja, miközben felhívja a nemzeti és nemzetközi piacok figyelmét Budapestre. Az elmúlt négy évben évente több mint száz eseménynek biztosított keretet a rendezvény és évente több mint 150.000 látogatója volt a Majálisnak. Míg korábban a főváros szponzorálta a nagyszabású civil kezdeményezést, addig idén első alkalommal a rendezvény önerőből jön létre, nagyrészt a civilek összefogására és pályázatokra alapozva a Főnix Szövetség szervezésében, s az Urbanissimus Egyesület koordinálásával. Az összefogásban részt vesz a Design Terminal, az Akvárium Klub, a We Love Budapest, a Tourist Friendly Solutions, a REevolutio Consulting és a Tematikus Utcák és Terek Szövetsége is.
A rendezvénysorozat különlegessége, hogy ez egyben a civilek ünnepe is, hiszen maguk a résztvevők formálják, a sokszínűség, az ötletesség rajtuk múlik. Az Urbitális Majális tavaszi rendezvényfüzérének eseményei idén egy központi gondolat köré szerveződnek, a kreatív és kulturális gazdaság fontosságára hívják fel a figyelmet. Tehát főszerepet kap a kreativitás, a kultúra és a design. A májusi rendezvénysorozat most is több mint 60 programot kínál Budapest legkülönbözőbb helyszínein. A kínálat rendkívül széles: szakmai események, konferenciák, utcai performanszok, koncertek, szabadtéri majálisok, kiállítások várják az érdeklődőket egy hónapon át. (www.urbitalis.hu)
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.