Több varsói járat a LOT-tal

Napi háromról négyre emelkedik hétköznapokon a lengyel LOT légitársaság Varsó-Budapest járatainak száma 2014 márciusától. A jelentős bővítést a légitársaság a kereslet növekedésével és a járathálózatuk fejlesztésével indokolta.

Már napi négy járat közül választhatnak azok, akik jövő március utáni időszakra foglalnak jegyet a LOT varsói járataira. Hétköznapokon egy reggeli, két délutáni és egy esti indulású járat áll majd a budapesti utasok rendelkezésére. Hétvégén, szombaton három, vasárnap két járat marad. A Budapest Airport nagy örömmel fogadta a LOT döntését, a bejelentést megelőzően számos alkalommal tárgyaltak a repülőtér járatfejlesztési munkatársai a légitársasággal.

A sűrűbben indított járatoknak köszönhetően nem csak a Budapest és Varsó között közlekedő utasok járnak jól, hanem sokkal kényelmesebbé válik az utazás varsói átszállással a LOT teljes járathálózatán. A LOT transzatlanti járataival Varsóból Észak-Amerikába (New York, Chicago, Toronto) repül, keleti irányba pedig Peking érhető el közvetlenül. A LOT tájékoztatása szerint a változtatásokkal nyári csúcsidényben 40 %-kal nő az átszállási lehetőségek száma.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.