Ramadán Dubaiban
Dubai egy másik arcát mutatja meg a Ramadán idején: az örökké nyüzsgő város ritmusa lelassul, a nappalok a spirituális elmélyedés időszakaivá válnak, míg az éjszakák a hosszú, közös vacsoráké.
Ez a hónap azonban az először idelátogatóknak és a visszatérő turistáknak egyaránt egyedi élményeket tartogat.
A Ramadán az iszlám vallás legspirituálisabb időszaka, emléket állítva annak, hogy Allah megmutatta a Koránt az utolsó prófétának, Mohamednek. Az iszlám öt parancsolatának negyedik tétele a Ramadán tartása, a hitvallás, az imádkozás, a jótékonyság, valamint a zarándoklat mellett.
Idén a Ramadán június 18-án kezdődik és július 17-ig tart, pontos időpontját mindig az újhold megjelenéséhez igazítják, hiszen az iszlám naptár a holdhónapokat veszi alapul. A Ramadán mindig a holdév kilencedik hónapjára esik, és mivel az iszlám naptár a Gergely-naptárnál rövidebb, a böjti hónap évente 11-12 nappal elmozdul.
A Ramadán a spirituális befordulás, fejlődés és a nagyobb odaadás, gyakoribb imádkozás ideje. A muzulmánok ilyenkor még jobban igyekeznek betartani az iszlám előírásait, és napkeltétől napnyugtáig böjtölnek.
Miközben a böjt kívülről nézve leginkább az étel- és ital megvonását jelenti, a Ramadánt tartóknak ilyenkor viselkedésük is megváltozik: kerülik a káromkodást, a dohányzást, az irigységet, a pletykákat, a bűnös gondolatokat és tetteket. Ráadásul a Ramadán a könyörület hónapja is, amikor a jószándékok és –cselekedetek elnyerik jutalmukat. Így számos muzulmán jótékonysági munkát vállal, megtartóztatja magát és igyekszik elolvasni a teljes Koránt. Ilyenkor adakoznak is a szegényeknek és a rászorulóknak, hiszen az iszlám harmadik pillére a „zakat”, vagyis a jótékonyság megtakarításuk 2 és fél százalékának adományozását írja elő.
A böjtölés segítségével a muzulmánok önfegyelmet, önmegtartóztatást és nagylelkűséget gyakorolnak – megtisztítják testüket és lelküket, és az imák során önmagukra fókuszálnak, vezekelnek múltbeli bűneikért és hálájukat kifejezésre juttatják. A böjt alól felmentést kapnak a nem-muszlimok, a kisgyerekek, a betegek és a fogyatékkal élők, az utazók, az idősek, a menstruáló, terhes és szoptató nők.
Ramadán és a turizmus
Ramadán idején Dubai nem zár be, sőt, továbbra is a világ egyik legizgalmasabb helyszíne marad. Mi több, látogatók ezrei épp az év ezen szakaszára időzítik utazásukat, hogy jobban megismerjék az Emirátusok kultúráját.
Ilyenkor Dubai csak lelassítja egyébként gyors életvitelét, egy konzervatívabb és nyugodtabb ritmusra. A munkaidő sok helyen lerövidül, a boltok később nyitnak és a helyiek több időt töltenek együtt szeretteikkel. A nyilvános helyeken csak vallási zene és tánc engedélyezett, így az éjszakai életben a hosszú, elnyújtott, iftarnak nevezett vacsorák dominálnak.
A szállodák vendégei mindebből nem sokat vesznek észre, bár egyes éttermeket napközben bezárnak vagy ablakait elsötétítik – csakúgy, mint a város számos vendéglátó-helyén – , a böjtölők iránti tisztelet jeléül. A szabadidős lehetőségek azonban nyitva tartanak, sőt, a Wild Vadiban és az Aquaventure-ben ilyenkor rövidebb sorokra lehet számítani.
A toleráns és multikulturális városban Ramadán idején azt tanácsolják a turistáknak, hogy legyenek tisztában a helyi szabályokkal. A nőknek javasolják válluk és karjuk eltakarását, a bikini csak a strandokon illendő viselet. A böjtölők tiszteletben tartása érdekében a nyilvános helyen való evés-ivás, és dohányzás tilos. És mivel ez a hónap az elmélkedésről, befelé fordulásról szól, nem illik megzavarni azokat, akik épp ezt gyakorolják.
Bárki részt vehet
A Ramadán valódi szellemisége jegyében bárki csatlakozhat. Ez a felvilágosodás ideje, és ilyenkor a turistákat is arra biztatják, hogy ismerjék meg jelentését és szokásait. Erre kiváló helyszín a Sheikh Mohammed Centre for Cultural Understanding (SMCCU), a történelmi Al Fahidi negyedben. A központot épp az itt dolgozó külföldiek és látogatók számára alapították, és a „nyitott ajtó, nyitott szellem” szlogen jegyében bárki feltehet kérdéseket a helyi kultúráról és szokásokról.
A központ vezetője, Naszif Kayed szerint „ezen szent időszak lényege az önmegtartóztatás, amelynek segítségével átérezzük azon dolgokat, amelyeket máskor evidensnek tartunk. Ebben a hónapban a teljes közösség összegyűlik, hogy tagjai jobb emberré váljanak. És legyen szó a szegények megsegítéséről vagy a rossz szokások elhagyásáról, a világ jobbá válik.”
Az SMCCU által szervezett programok között szerepel vezetett látogatatás a gyönyörű Jumeirah Mecsetbe, ami ritka alkalom a nem-muzulmánok számára, hogy betekintést nyerjenek az imádkozási rituálékba és többet megtudjanak a vallásról. A túra vezetői a kulturális különbségeket áthidalása érdekében készek bármilyen felmerülő kérdésre válaszolni.
Az SMCCU-ban lehetőség nyílik részt venni egy iftaron is – ez az az étkezés, amely napnyugtakor véget vet a böjtölésnek. Ilyenkor összegyűlnek a családok és a barátok, és együtt költik el a hosszú vacsorát. A hagyományok szerint az étkezést datolyákkal kezdik, és főszerepet kapnak benne az arab és emirátusbeli ételek. A történelmi épület udvarán a szőnyeggel leterített padlón ülnek a vendégek és együtt fogyasztják el a mezzéket, kebabokat és ouzi-t (lassan sült bárányt rizzsel).
Azonban a szállodák és az éttermek városszerte kínálnak arab-stílusú sátrakat, amelyekben az emberek leülhetnek és késő éjszakáig ehetnek, beszélgethetnek, társasjátékokat játszhatnak. Sok helyen helyi és nemzetközi fogásokat kínáló látványkonyhát is felállítanak – érdemes itt elvegyülni a helyiekkel.
A Ramadán utolsó 10 napja a legfontosabb: ilyenkor a hívők már készülnek a böjti hónapot lezáró Eid ul-Fitr-ra. Ez egy hatalmas népünnepély, amikor a helyiek díszes ruhákba öltöznek, megajándékozzák egymást, feldíszítik otthonaikat és bőkezű vacsorával várják barátaikat.
A készülődés megfigyelhető az évente megrendezett piacon a Dubai World Trade Centre-ben, amely Ramadán idején este 8 és hajnal 2, az Eid idején délután 5-től éjfélig tart nyitva. Érdemes körülnézni a datolyákat, gyertyákat, ezüsttálakat és egyéb helyi termékeket kínáló piacon!
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.