Nagyobb sebességre kapcsol Budapesten az easyjet

Megérkezett Budapestre az easyJet új velencei járata, így idén Lyon után újabb várossal bővült a legnagyobb brit diszkont légitársaság kínálata. Jövő februárban pedig Amszterdamba is elindulnak a gépek a magyar fővárosból.

Az easyJet idén három új járatot jelentett be vagy indított el Budapestről, amivel 5-ről 8 városra bővült a légitársaság kínálata. Idén tavasszal Lyon, november elején Velence került fel a budapesti térképre, 2017 februárjától pedig Amszterdamba is lehet majd easyJet-járattal utazni. Az easyJet ezzel olyan fontos piacokat célzott meg, amelyek eddig hiányoztak, vagy még nagyobb kereslet mutatkozott, így az utasok sok esetben csak átszállással jutottak el a célállomásra.

William Vet, az easyJet regionális kereskedelmi vezetője úgy látja, hogy a magyar piac tele van lehetőséggel, ennek köszönhetően ért el az easyJet figyelemre méltó növekedést 2016-ban.

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője szerint a jövő év február 6-án induló amszterdami járat már most slágergyanús lehet, Budapest és a holland főváros között heti három easyJet-járat közlekedik majd.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.