Milánó és Eindhoven Debrecenből

Alig két és fél hónappal a London/Luton járaté után két új útvonal beindítását jelentette be Debrecenből a Wizz Air. December 15-től startol az eindhoveni járat, mely kedden és szombaton, december 16-án pedig a milánói, ugyancsak heti két alkalommal, szerdán és vasárnap köti össze a nagyvilággal a Hajdúság fővárosát.

A milánói járat az észak-olasz nagyváros főrepterére száll le, a kedvező érkezésnek köszönhetően a hub a debreceni utasoknak számos Európán kívüli úti célba kínál kiváló csatlakozást.
Rendkívül ritka, hogy egy még be sem indult légihíd mellé máris két további útvonalat hirdetnek meg, a két új járatbejelentés éppen annak a jele, hogy a Wizz Air hatékony regionális reptérnek látja az Airport Debrecent – mondta a légitársaság vezérigazgatója, aki azt is elárulta: a londoni járat foglalásai alapján már most látszik, hogy az éves töltöttség 80% feletti lesz. A turisztikai szolgáltatóknak különösen jó hír, hogy ezek közel 60%-a kintről történik, tehát turistákat hoz a régiónak.
Az idei évben a londoni járat mintegy 20 ezer utasával az Airport Debrecen utasforgalma már felette lesz az 50 ezernek, hiszen idén a tavalyi 4-gyel szemben a szezonban már 7 charter közlekedik Debrecenből, ezzel reményeik szerint túl is szárnyalhatják az utolsó „békeév”, 2008. adatait. A decembertől belépő két új járattal ugyanakkor a csak a Wizz Air járatok utasforgalma éves bázison elérheti a 100 ezret. A debreceni nemzetközi repülőtér jelenlegi infrastruktúrája évi 200 ezer utas zökkenőmentes kiszolgálását teszi lehetővé, lehet tehát hová növekedni.

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.