Megnyílt a Hotel Kumánia Kisújszálláson
Május elsején adták át a Kumánia néven felújított gyógy- és strandfürdőt, illetve az új szállodát Kisújszálláson. A két beruházás az Észak-alföldi Regionális Operatív Program keretében, európai uniós támogatással, majdnem bruttó 1,8 milliárd forintért valósult meg.

A gyógy- és strandfürdő tavaly májusban kezdődött, gyógy- és wellness turisztikai célú fejlesztése több mint nettó 946 millió forintba került, ebből a támogatás több mint 461 millió forintot tett ki. Ebből egyebek közt elkészült egy 58 méter átmérőjű, kör alakú medencetér, így az eddig szezonális fürdő most már télen-nyáron használható. Az új főépületben a számos, orvosi beutalóval is elérhető fürdőgyógyászati szolgáltatatás mellett helyet kapott a fizioterápiás szakrendelés is – a betegek minden egy helyen vehetnek igénybe. Emellett wellness elemekkel, így finn és infraszaunával, gőzkabinnal fény- és aromaterápiával bővült a fürdő kínálata.
A fürdő folytatásában épült háromcsillagos kategóriájú hotel több mint nettó 438 millió forintba került, ebből több mint 195 millió forint volt a támogatás. Harminc szobájában egyszerre hatvan vendéget tudnak fogadni, a mozgáskorlátozottakat akadálymentesített szobákkal várják.
Mindkét fejlesztés kivitelezője a Kalotherm Zrt. volt. Az épületek közös jellemzője az is, hogy fa motívumokkal, díszítésekkel és az egész kialakítással a kun ősök építészetének állítanak emléket.
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.