Kaukázusi kalandozás

Grúzia immár három óra alatt elérhető, ám az Európa és Ázsia határán fekvő ország nem csupán közelsége miatt lehet a következő évek népszerű célpontja.

Négy éve varázsolt el először Grúzia 5000 méterre törő csúcsaival, nyolc évezrednyi történelmével, kiválóan megőrzött műemlékeivel, tengerpartjával, no meg barátságos lakóival, akik akár nyelvtudás híján is képesek megértetni és megszerettetni magukat a külföldiekkel. Szerencsére a Wizz Air szeptember végén indult, Kutaisiba közlekedő járata sokat javít az ország megközelítésén, és az őszi gépek magas kihasználtságát elnézve megeshet, hogy a heti két járatpár idővel kevésnek is bizonyul.

 

Az elmúlt években Grúzia igencsak látványos fejlődésen ment keresztül, amit jól mutatnak a turisztikai mutatók is. Míg 2010-ben másfél millióan látogattak a kaukázusi országba, tavaly a látogatószám átlépte az ötmilliós küszöböt, és idénre további növekedést prognosztizálnak a szakemberek.

A látványos eredményekben közrejátszott az oroszokkal való csatározások (és az exporttilalom) vége, a gyorsan fejlődő légi infrastruktúra, és minden bizonnyal a szájhagyomány is, hiszen grúz turisztikai marketingre egyébként nem sok forrás jut.

Ugyanakkor a grúzok EU-val kötött szabadkereskedelmi egyezményének köszönhetően az európai gazdasági kapcsolatok is rengeteg lehetőséget rejtenek, és nívós, üzleti szállodákat is találni itt szép számmal.

 

Hegyek és síkság között

A Wizz Air-gépek az ország északi részén, Kutaisiban landolnak, ahonnan egyaránt vehetjük az irányt a Kaukázus, a tengerpart vagy éppen Tbiliszi felé.

 

Kutaisi, Grúzia egykori fővárosa az ország második legnagyobb települése, és nemrégiben kis híján a parlament székhelye lett. Még az előző, Szaakasvili-kormány határozta el a hatalmi ágak szétválasztásának jegyében az országgyűlés átköltöztetését, amihez igazán impozáns épületet is emeltek. A 83 millió dolláros beruházás nyomán felépült komplexum csak részben kihasznált, mivel a 2012-es választás után az új vezetés elvetette az ötletet és a képviselők csak heti egy-két napra utaznak ide a 220 kilométerre fekvő fővárosból.

Ettől függetlenül Kutaisi egy pezsgő, szintén gyorsan fejlődő város, és ha már ide érkezik gépünk, szánjunk egy-két napot történelmi-természeti attrakcióinak felfedezésére. A Bagrati katedrális 11. századból származó épületegyüttese már régóta nagyon rossz állapotban volt, két éve azonban elkezdődött felújítása. Az eltünedező freskók helyreállítása, az épület kupolájának újraépítése látványosan halad, ám a projektet az UNESCO világörökségi bizottsága nem nézi jó szemmel, szerintük ugyanis a címet épp az eredeti, több száz éves épületelemek érdemelték ki. Szintén világörökségi helyszín a Gelati monostor, amely a 13. századtól kezdve nyújtott lelki és szellemi táplálékot számos generációnak, Kutaisi közelében.

 

A várostól 10 kilométerre található viszont egy izgalmas kalandot kínáló természeti csoda, a Prométeusz-barlang, amely több mint másfél kilométeres ösvényen vezet végig a föld alatti cseppkővilágban, ahonnan a végén csónakkal távozunk.

És aki esetleg regenerálódni érkezne Grúziába, vegye az irányt a Kutaisitól 20 kilométerre fekvő Tskaltuboba, amely radonos forrásairól vált ismertté. Az egykori szovjet hadsereg (később a hadügyminisztérium) kedvenc gyógyhelyén ma már csak egyetlen üzemelő gyógyközpontot találunk, a Tskaltubo Spa Resort & Sanatorium viszont komplex programcsomagot kínál egy hatvan hektáros erdő közepén.

 

A Fekete-tenger Las Vegasa

Batumi utcáit járva az embernek az az érzése, mintha a 19. század végi belle epoque világába próbálna beférkőzni a szovjet időket lesöprő 21. század, amely számos kontrasztot szül. A parkolókban sufnituningolt Ladák és Moszkvicsok közé ékelődnek a legújabb BMW-k és Audik, a kikötőben a rozsdás halászhajók között törnek utat maguknak a tengerjáró hajók, a belváros utcáin a málló vakolatú házak mellett luxusbutikok nyílnak, az ablakok közé feszített kötélen száradó ruhák illata pedig keveredik a pékségekből áradó friss kenyérével.

A város azonban szemmel láthatóan kimondottan élhető közeget nyújt lakóinak, akik per pillanat még nem feltétlenül tudnak mit kezdeni a Batumit behálózó kerékpárút-hálózattal és a helyi közbringarendszerrel, de a turisták ezt már nagyon élvezik. Csakúgy, mint a számtalan kifogástalan állapotban lévő parkot és a tengerparti sétányt, a kiváló ételeket és a pezsgő éjszakai életet, na meg a kaszinókat. Utóbbiak kétségtelenül a város gazdaságának motorjai, hiszen a grúzok okosan használják ki, hogy a mindössze 20 kilométerre fekvő Törökországban a szerencsejáték tilos, pedig komoly – és fizetőképes – kereslet mutatkozik iránta. A kaszinókra és játéktermekre épülve persze a szállodák is jövedelmezően működnek, és jelentős fejlesztések indultak az elmúlt években, amelyek nyomán megnyílt például a Radisson Blu és hamarosan vendégeket fogad a Hilton is, hogy felvegyék a versenyt az eddig egyeduralkodó Sheratonnal. És persze a három-négy csillagos szegmensben is nagyon komoly a bővülés, zömében török (és újabban orosz) befektetők segítségével. Batumi egyébként egyik nemzet számára sem ismeretlen, hiszen korábban 350 évig török fennhatóság alatt állt, amelyet 1878-ban az oroszok váltottak le. Lakosainak 25 százaléka muzulmán, és oroszul – az ország többi részéhez hasonlóan – itt is kiválóan beszélnek.

A konferenciaturizmus is fellendülőben, amihez jó impulzust adhat a Batumi Egyetem, amelynek központi, 200 méteres épülete jelenleg egész Grúzia legmagasabb toronyháza. Különlegessége, hogy a 35. emelet magasságában egy kültéri kilátókereket építettek – a furcsa képződmény születésének körülményeire a helyszínen nem sikerült választ kapnunk. Az egyetem épületét egyébként 2012-ben (választási évben) adták át, csakúgy, mint a grúz ábécé DNS-spirálra írt betűivel körbefont ABC-tornyot, a grúzok törkölypálinkája előtt tisztelgő Cha-cha tornyot és számos középületet.

A tengerparti üdülővárosban a családi programok sem maradhatnak el. Találni itt kisebb akváriumot és állatkertet, ám az igazán egyedi attrakciót a delfinárium jelenti, ahol nemcsak nézőként vehetünk részt a showban, hanem akár úszhatunk is az okos állatokkal – teljesen megfizethető áron. Ha pedig a magaslatokról néznék meg Batumit és a környező Ajara régiót, szálljunk fel a kikötőből induló lanovkára, amely pár perc alatt feljuttat az egyik környező domb tetejére. Innen a kilátásról készült képet akár azonnal meg is oszthatjuk barátainkkal, hiszen ingyenes wifi – ahogy az ország számos vendéglátóhelyén és szállodájában – is rendelkezésre áll.

 

Évszázadok találkozása

Tbiliszit sem kerülték el az építkezések, ám itt az utóbbi évek beruházásaiból a leglátványosabb a Narikala-várhoz vezető kabinos felvonó, amely immár a helyi tömegközlekedés részét képezi. Sok forrás jutott viszont a városi épületek, közterek és parkok rekonstrukciójára, amelyeknek köszönhetően Tbiliszi nagyon szerethető, világvárosi hangulatot áraszt.

 

Belvárosában szűk sétálóutcák kanyarognak a zsúfolt éttermek és bárok között, esténként pedig helyiekből és turistákból összeverődő tömeg élvezi a kiváló borokat és ételeket. A kénes fürdőkomplexum szintén népszerű, és ha környékén alaposan körülnézünk, egy vízesést is megtekinthetünk, a botanikus kert szomszédságában. Az elmúlt 4-5 év kiemelkedő építészeti alkotásait pedig többek közt a folyón átívelő, üvegfalú gyaloghíd, az üvegkupolával ékesített elnöki palota jelentik, amelyek kiválóan mutatnak a 13. századból származó Metekhi-templom szomszédágában.

Eközben a nemzetközi szállodaláncok körében is egyre népszerűbb a város, bár ezek ára – a kereslet okán – jóval a helyi hotelek felett mozog, igaz, a szolgáltatások szintjét is magasra pozicionálták.

Öt kilométer magasan

A Kaukázus országa a síturizmusban is egyre magasabbra tör, vegyük például az ország északkeleti részén fekvő Gudaurit. Itt 2200 méter tengerszint feletti magasság, 50 kilométernyi, 3000 méterig felkapaszkodó pályarendszer, modern felvonók, hópark, helikopteres sízési lehetőségek találhatóak, színvonalas és megfizethető szálláshelyek társaságában.

Aki éppen nem a téli szezonban kíváncsi a hegyekre, Gudauritól nagyjából 20 kilométerre északra, az orosz határ felé haladva éri el a Kazbegi Nemzeti Parkot, amely Grúzia harmadik legmagasabb, 5034 méterre kapaszkodó csúcsáról kapta nevét. (A hegy viszont egy helyi pásztorból lett író, Alexander Kazbegire utal, akinek a 19. század második felében végzett irodalmi munkássága Sztálint is megihlette.)  A régió központja, Stepantsminda a téli szezonon kívül komoly forgalmat bonyolít le túrázókból, pihenni vágyókból. A település felett magasodó sziklára épült, 14. századból származó Gergeti-templom nagyjából 3 órás gyalogtúrával érhető el, ám rendelkezésre állnak terepjárók is. Utóbbiak meglepő módon jobbkormányosok (és a hegyre vezető utakon is a balra tarts elvét használják), aminek oka roppant egyszerű: néhány évvel ezelőtt igen olcsón kínáltak megvételre alig használt japán dzsipeket, a kazbegiek pedig lecsaptak a kínálkozó lehetőségre.

Kazbegi központi szállodája, a négycsillagos Rooms Hotel Kazbegi dizájnszálloda turisták és céges rendezvények egyaránt kedvelt helyszíne. Ablakaiból minden irányban rálátni a hegyvonulatra (bár az 5000 métert közelítő, esetleg meg is haladó csúcsok sokszor a felhők mögé bújnak), hatalmas, közösségi térként is használatos, kandallós lobbija pedig kiváló terepe a vacsora utáni ejtőzéseknek, beszélgetéseknek.

A környező települések – a síterepek kivételével – télen szinte kiürülnek, ám a grúz kormány a helyi rezsicsökkentés keretében a lakosság téli gázszámláját magára vállalja, annak érdekében, hogy novembertől áprilisig ne néptelenedjenek el a hegyi falvak.

 

Borország

Grúzia a bor szülőhazája is, a régészeti emlékek szerint ugyanis itt már 8000 évvel ezelőtt is ismerték a szőlő erjesztésének technikáját. Erről tanúskodik többek közt az Uplistsikha sziklavárosban található, kőbe vájt medence, amely ma is jól láthatóan a gyümölcs préselésére és a lecsorgó nedű felfogására készült. Az ókorban feltalált, kvevri névre hallgató, csúcsos agyagedényeket a mai napig használják a borok erjesztésére és érlelésére.

 

Ha mindez nem lenne elég, a grúzok nyelvészetileg is alátámasztják érvelésüket, elvégre az ő „gvino” szavukat vette át számos más nyelv a bor szó használatára. Ráadásul egyedi ábécéjük betűi is a szőlőkacsokat idézik, és arra is találnak bizonyítékot, hogy itt a borkészítés tudományát már a 8-9. században oktatták.

Egy grúz hagyomány szerint egyébként az unoka születésekor a nagyszülők egy borral teli kvevrit ásnak el a kertben, amelyet majd csak a lakodalom napján vesznek elő. Szintén a tradíciók okán, a nők nem taposhatják a szőlőt, a gyümölcs héját pedig a grúz pálinka, a chacha készítéséhez használják fel.

Bár Grúziában a világ ismert 2000 szőlőfajtájából 540 megterem, bort csak 40-ből készítenek. Ezek leghíresebbje a saperavi, amelyet színe miatt előszeretettel hívnak fekete bornak. Ez a fajta kimagasló tannintartalmának köszönhetően jól bírja az érlelést – akár hordó nélkül is –, a benne lévő antioxidánsok aránya pedig sokszorosa az egyéb kékszőlő-fajtáknak. A legősibb viszont a Rkatsiteli fehér szőlő, amelyet most is számos borászat használ.

Az országban öt borvidék – Kakheti, Kartli, Imereti, Racha, Ajara – található, bár egyelőre Kakheti régió a legnépszerűbb, főként Telavi és Signagi, utóbbit a szerelmesek városaként is hirdetik. Kakhetiben azonban a bor mellett érdemes megemlíteni a lenyűgöző környezetet, a 3000 méter fölé törő csúcsokat, a völgyekben elrejtőző tavakat, és ahogy Grúzia minden vidékén, itt is találunk a korai középkorba datálódó templomokat.

Mi a Khareba pincészetben kaptunk kóstolót. A 10 éve magántulajdonban álló vállalkozás Grúzia legnagyobb bortermelője, 745 hektárnyi szőlője, két helyszínen készülő, évi hatmillió palackos kapacitása (amelyből négymilliót exportálnak) nemzetközi viszonylatban is jelentős. Hét kilométer hosszú pincerendszerében 13 párhuzamos és két fő keresztág fut, itt a földbe ásott kvevrikben, palackokban, acéltartályokban és francia tölgyfahordókban érnek a borok. A pincerendszert kiválóan karbantartott park egészíti ki, ahol gigantikus kvevrik, borhintó, pékség várja a látogatókat, a hegyoldalba épített, stílszerűen Saperavi névre keresztelt étterme pedig pazar kilátást biztosít Kvareli városra és borvidékére.

 

Ám Grúziában nem csak a borok, a sörök is kiválóak, nem is beszélve a konyakokról, amelyek ha megtalálnák a globális közönséghez vezető utat, nagyon gyorsan ismertté válhatnának. A csokoládés-karamellás-vaníliás ízvilágú italok ráadásul még a fiatalabb és olcsóbb verziókban is kiválóak, de az ország határain túl még kevéssé ismertek.

Nem úgy, mint a konyha, amely már számos külföldi országot meghódított, és szerencsére már Budapesten is kipróbálhatók a grúz különlegességek. A tucatnyi verzió­ban készülő, zárt vagy nyitott lepénykenyér (hacsapuri) a helyi friss sajttal töltve a legizgalmasabb, de babos és húsos változatát is érdemes megkóstolni. Az előételek között található dióval töltött padlizsánszeletek, a spenótos és céklás golyók, valamint a nyílt tűzön készülő kebabok vagy az agyagedényben sült húsételek egyaránt kiváló választások, különösen ha a mindig frissen, a kemence falára tapasztva készülő grúz kenyérrel kísérjük. És semmiképp se hagyjuk ki a khinkalit, ezt a speciális formájú tésztabatyuba töltött húsos keveréket, amelyet illetlenség késsel-villával enni.

Utunkat a Grúz Turisztikai Hivatal a Wizz Air közreműködésével szervezte.

Cikkünk a Business Traveller Hungary 2014/4-es számában jelent meg. Fizessen elő most!

Forrás: