Helsinki a Blue1 légitársasággal
Június 2. óta már két finn légitársaság repül Finnországba Budapestről, mivel immár hetente közlekedik a Blue1 légitársaság Boeing 717-es (korábban DC-9, illetve MD-87) típusú gépe szombatonként, a nyári csúcsidőszakban pedig szerdánként is.
Június 2. óta már két finn légitársaság repül Finnországba Budapestről, mivel immár hetente közlekedik a Blue1 légitársaság Boeing 717-es (korábban DC-9, illetve MD-87) típusú gépe szombatonként, a nyári csúcsidőszakban pedig szerdánként is.
Négyévnyi szünet után ismét Budapesten köszöntheti a Budapest Airport a Blue1 finn légitársaság kék-fehér festésű, 115 személyes gépeit a 2A Terminálon. A nyári menetrendi időszakban szombatonként fordulnak meg a gépek Budapest és Helsinki között, ezt egészíti ki július 4. és augusztus 8. között még egy szerdai járatpár. Mindként napon 17:55-kor érkeznek a járatok és 18:35-kor indulnak vissza a magyar fővárosból. A jelenlegi tervek szerint a Blue1 gépei szeptember 29-ig közlekednek.
A Blue1 visszatérőnek számít Budapesten, hiszen gépei már közlekedtek Budapestre 2007 és 2008 között. Most azonban a nyári menetrendi időszakban a Blue1, amely az SAS regionális leányvállalataként kezdte működést, turista-csalogatónak szánja a budapesti járatot. A Blue1 a Lufthansát is tömörítő Star Alliance légitársasági szövetség tagja, jelenleg 15 gépes flottát üzemeltet, amelyeknek döntő többsége a két osztályos elrendezésű (business-turista) Boeing 717-es. A Blue1 járataira a www.blue1.com weboldalon lehet jegyet vásárolni.
Az 1998-ban alapított Blue1 az elmúl évben nem kevesebb, mint 1,6 millió utast szállított. Az SAS és a Star Alliance rendszerén keresztül nemcsak Észak-Európába, hanem a tengerentúlra, az Egyesült Államokba és Ázsiába is kínál kényelmes átszállási lehetőségeket.
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.