Három főváros egy Belavia-járattal

Hamarosan már foglalni is lehet a Belavia fehérorosz légitársaság szeptemberben induló új járatára, ami 3 fővárost köt össze: Minszket, Budapestet és Belgrádot. Az új járat tovább növeli a Budapestről elérhető közép- és kelet-európai fővárosok számát, erősítve a budapesti repülőtér régiós szerepét.

Szeptember 19-től egyszerre két célállomással bővül a Budapest Airport kínálata: Fehéroroszország fővárosa, Minszk még soha nem volt közvetlen járattal elérhető Budapestről, Belgrád pedig a Malév leállása óta hiányzott a kínálatból. Szeptembertől mindkét fővárosba a fehérorosz Belavia légitársaság gépeivel lehet eljutni, miután megkapták a repülési jogot heti két alkalommal a Minszk – Budapest – Belgrád – Budapest – Minszk útvonalra. A járatok minden héten hétfőn és csütörtökön közlekednek.

Hosszú, többfordulós tárgyalássorozat során sikerült a Budapest Airport szakembereinek elérni, hogy a Belavia gépei két városba is eljussanak Budapestről, ezzel pedig a magyar fővárosból elérhető járathálózat térképéről két fehér folt is eltűnt. A Belavia már a második légitársaság, amely a Budapest Airport új kedvezményrendszerét igénybe veheti, amit a budapesti repülőtér kifejezetten az alacsony járatszámmal rendelkező útvonalak beindításának ösztönzésére hozott létre: egyéves üzemelés után mind a belgrádi, mind pedig a minszki járatok után 50 %-os jóváírást kap a légitársaság a befizetett utaskiszolgálási díjból.

A Belavia a tervek szerint elsősorban ötvenszemélyes Bombardier CRJ-100/200 típusú repülőgépekkel teljesíti az útvonalat. A járat menetrendje kényelmes utazástervezést tesz lehetővé és igazodik az üzleti utazók és a turisták igényeihez egyaránt:

 

Hétfő

Indulás

 

Érkezés

 

Minszk

08:10

Budapest

09:05

Budapest

09:45

Belgrád

10:40

Belgrád

11:20

Budapest

12:25

Budapest

13:05

Minszk

16:00

 

Csütörtök

Indulás

 

Érkezés

 

Minszk

13:40

Budapest

14:35

Budapest

15:15

Belgrád

16:10

Belgrád

16:50

Budapest

17:15

Budapest

18:35

Minszk

21:30

 

A Belavia – Belarusian Airlines a Belarusz Köztársaság legnagyobb légitársasága. Központja a Minszki Nemzetközi repülőtér, ahonnan 42 európai és ázsiai repülőtérre üzemeltet közvetlen járatokat. A Belavia flottáját jelenleg 12 db Boeing 737, 4 db Bombardier CRJ-100/200, 2 db Embraer E-175 és 3 db Tupoljev Tu-154M típusú repülőgép alkotja.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.