Fejlesztés önerőből a Kolping Hotelben
A Magyarországon egyedülálló családi apartmanok 2010. tavaszi átadása után az alsópáhoki Kolping Hotel fejlesztéssorozata a válság ellenére egy pillanatra sem állt meg. A megnyitót követően szinte azonnal belefogtak a következő lakóépület, az Ulrich ház felújításának előkészítésébe, hogy a kisgyerekes családok után most a nagyobbakkal vagy gyermek nélkül érkezőknek is kedvezzenek.
A Magyarországon egyedülálló családi apartmanok 2010. tavaszi átadása után az alsópáhoki Kolping Hotel fejlesztéssorozata a válság ellenére egy pillanatra sem állt meg. A megnyitót követően szinte azonnal belefogtak a következő lakóépület, az Ulrich ház felújításának előkészítésébe, hogy a kisgyerekes családok után most a nagyobbakkal vagy gyermek nélkül érkezőknek is kedvezzenek.
A közel félmilliárd forintos beruházást a hotel teljes egészében önerőből, mindössze 100 nap alatt és teljes szállodai üzem mellett valósította meg, hogy a december 22-i átadás után a karácsonyt náluk töltő vendégek már kívül-belül megújult épületben pihenhessenek, amelynek ünnepélyes átadójára április 18-án került sor.
Az elmúlt 15 év valamennyi tapasztalatát és vendégvisszajelzését felhasználva olyan különleges hangulatú szobákat hoztak létre, ahol meglepő ötletek és meghökkentő részletek teszik teljessé a kikapcsolódást. Már a szobájuk keresése közben sem mindennapi élményben lehet a vendégeknek része, hiszen az interaktív élményfolyosón játékos formában az erdei barangolás hangjai és a fák élővilága elevenedik meg. A modern berendezés kényelme mellett a szobákat természet ihlette színek és motívumok teszik otthonossá, az egyedi kialakítású fürdőszobákban pedig a teljes ellazulásról hangulatfények gondoskodnak. A forró nyári napokon légkondicionálás nyújt enyhülést, és a vezeték nélküli internet eléréssel azokra is gondoltak, akik a szabadság közben is kénytelenek a munkahelyi feladatokat nyomon követni. Az épületben azonban nem csak a kétágyas szobák kaptak új ruhát, de 4 nagy alapterületű exkluzív lakosztályt is létrehoztak azoknak, akik értékelik az egyedi belsőépítészeti ötleteket és a még magasabb minőségű fürdőszobai megoldásokat.
A beruházás során a vendégigények maximális kiszolgálása mellett a környezetvédelmi és energetikai szempontokra is ügyeltek, így a lehető legnagyobb energia-megtakarításra törekedve az a hőszigetelésről és teljes nyílászáró cseréről is gondoskodtak. A világítást mindenhol led izzókkal oldották meg, és a szálloda többi épületéhez hasonlóan a vendégek energiafelhasználásának csökkentésére a szobákba kártyapihentetőket építettek be.
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.