Év végén nyit Doha új reptere
December 12-én nyílik meg az új Doha Nemzetközi Reptér (NDIA). A beruházás 2005-ben indult és 14 milliárd dollárba kerül. Az új reptér 2012-ig elkészülő első ütemének fejlesztése 28 millió utas kiszolgálását teszi lehetővé évente, a 2015-ben befejeződő második ütem pedig 50 millióét.

Azért döntöttek a fejlesztés mellett, mert a reptér folyamatosan bővülő éves utasforgalma már most eléri a 15 millió főt, amit a jelenlegi infrastruktúra egyre nehezebben tud kiszolgálni. Az új reptér a meglévőtől körülbelül 4 kilométerre található, s úgy tervezték, hogy minden létező repülőgép számára megfelelő legyen, beleértve az A380-ast is. A 2200 hektáron elterülő, 600 ezer négyzetméteres, háromemeletes terminál az Arab-öböl egy sivatagtól visszafoglalt területén kapott helyet és mintegy 40 ezer négyzetméteren alakítottak ki benne kereskedelmi és utaskiszolgáló szolgáltatásokat.
A dohai reptér a Qatar Airway hub-ja is egyben. Az ötcsillagos légitársaság szintén impozáns számokkal büszkélkedhet, hiszen évről évre jelentős hálózatbővülést jelent be, sikeres üzemelés mellett. Tavaly 15, idén pedig további 14 új úti célt vesznek fel a menetrendbe.
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.