Aranyszínű lesz Dubai legújabb szimbóluma

A Dubai Keret, mely az Egyesült Arab Emírségének legújabb ikonja lehet, már majdnem kész, és az ikonikus szerkezet hamarosan aranyban pompázhat. A munkát már megkezdték az üveghídon, és a bevonást év végéig végre is hajtják a teljes szerkezeten.

A dizájnt az Expo 2020-as logója inspirálta, ami már most látható a hídon.

Dubai újabb ikonja 150 méter magas és 93 méter széles, és jelenleg a dubaji Za’abeel Parkban áll. A projekt 2013-ban indult, és a 12.5 milliárd forintos (160 millió dirhamos) látványosság az eredeti tervek szerint 2015-ben nyitotta volna meg kapuit. A külső burkolat miatt azonban már korábban bejelentették, hogy a Dubai Keret bemutatkozása csúszni fog.

A Keretből a látogatók elé 360 fokos dubaji látkép tárul, mikor átsétálnak a tetején kialakított üveghídon. Az egyik oldalon az Emirates-tornyok mellett a Burj Khalifa csodálható majd meg, míg a másik oldalon Deira, Umm Harare és Karama látképe tárul elénk.

A Dubaj Keretben emellett helyet kap egy galéria és egy múzeum is a földszinten (a keret alsó vízszintes részén), ahol a legújabb technológiák segítségével a város fejlődésével, múltjával és jelenével ismerkedhetünk meg.

A panorámalift a keretben viszi majd fel a látogatókat az üveghídhoz, hogy menet közben is megcsodálhassák a régi és a modern Dubajt, mielőtt a keret másik oldalán lemennének a másik lifttel.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.