Április elejétől újabb járatok Tel-Avivba
Tavasztól az El Al új márkája, az UP néven működő diszkont fuvarozó is elindul Budapestre, heti 11 járattal kötve össze Ferihegyet a Ben Gurion repülőtérrel.
A Boeing 737-800-as típusú gépek 180 férőhelyet kínálnak, két osztályos – economy és economy plus – elrendezésben, és a jegyeket basic és smart kategóriában lehet megvásárolni, így az utas csak azokért a szolgáltatásokért fizet, amelyeket valóban igénybe vesz. A basic tarifa nem tartalmaz feladott poggyászt, víz kivételével fedélzeti ellátást és nem módosítható, míg az üzleti utazóknak (is) ajánlott smart jóval rugalmasabb feltételeket és teljes körű szolgáltatást (a Tel Avivi repülőtéren lounge-használatot is) foglal magában. A gépek mindegyike utashidat vesz igénybe, és az utasok rendelkezésére áll nem emelt díjas ügyfélszolgálata is.
A járatok Tel Avivból reggel 7 órakor indulnak, 9.35-kor érkeznek Budapestre, majd 50 perces fordulóidő után indulnak vissza Izraelbe, ahol délután fél 3-kor landolnak. Visszafele este fél 9-kor szállnak fel a gépek és fél 11-re érnek Budapestre, ahonnan néhány perccel éjfél előtt szállnak fel, hogy hajnali 4 órakor landoljanak a Ben Gurion repülőtér kifutópályáján.
A járatokra becheckolhatunk mobiltelefonon, neten vagy a reptéri kioszkokban térítésmentesen, a prémium utasok és a smart tarifával rendelkezők a pultoknál is, ez a szolgáltatás azonban a basic jegyet vásárlók számára felárral jár. Az UP-ra a jegyek a légitársaság weboldalán (www.flyup.com ) , az El Al értékesítési csatornáin és a globális helyfoglaló rendszereken keresztül foglalhatóak.
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.