A show megy tovább – Párizs, 2. rész
A francia főváros idegenforgalmát több mint egy évszázada az Eiffel-torony, a Louvre és a Notre Dame „viszi a hátán”, de bőven talál látnivalót az is, aki sokadszor jár Párizsban.
A divat katedrálisai
Idén 150 éves Párizs egyik legelőkelőbb áruháza, a Printemps, mely a jeles évfordulóra marcipántortához hasonlatos rózsaszín „ruhát” öltött. Nem lehet nem észrevenni a kevésbé kihívó színű épületek közt, mint ahogy azt sem, hogy tetőterasza kilátóként működik. Néhány sarokkal kell csupán továbbsétálnunk, s a Haussmann sugárút leghíresebb épületéhez, a Lafayette áruházhoz érünk. Az 1910-es évek eleje óta működő, több mint 3500 féle divatmárkának otthont adó luxusáruházat a kifinomult ízlés és a francia stílus otthonának szokás nevezni. Hét szinten és 70 ezer négyzetméteren találunk itt mindent, ami öltöztet, s hirtelen butaságnak gondoljuk a mondást, mely szerint nem a ruha teszi az embert. Az egyszerű, „mezei” turista is meg tud fizetni néhány csinos holmit, de ha efféle hívságokra költeni semmiképp nem akar, akkor is javaslunk egy villámlátogatást a Lafayette-ben: neo-bizánci stílusú üvegkupolája, s a rajta beáradó fény a divat katedrálisává emeli.
Fragonard – a festőtől a parfümig
A csillogás és a luxus persze nem képzelhető el nemes illatok nélkül, melynek megkérdőjelezhetetlenül első számú képviselője az 1926-ban alakult illatbirodalom, a Grasse-i székhelyű Parfumerie Fragonard nemrégiben nyitotta meg Párizsban legújabb kiállítótermét és boltját. A világhírű cég alapítója, Eugéne Fuchs nem véletlenül választotta a francia Riviéra bájos városkáját cége székhelyéül, hiszen Grasse-ban a parfümkészítés hagyománya a 16. századig nyúlik vissza. De vajon miért döntött birodalma cégéréül a francia rokokó jeles festője, Jean-Honoré Fragonard neve mellett? Egyrészt tiszteletből, hiszen korának elismert művésze Grasse-i születésű, ráadásul édesapja is dolgozott azokban a céhekben, ahol parfümözött kesztyűket készítettek. Másrészt, Fragonard könnyed vonalvezetésű, sokszor szerelmi témájú zsánerképei szinte illatoznak, Eugéne Fuchs révén tehát szerencsésen talált egymásra a két világ. S ha belépünk a párizsi múzeumba – amelynek egy III. Napóleon korabeli lakóház adott otthont – máris mintha egy Fragonard-festménybe csöppennénk, ahol még a festő színvilága is visszaköszön a termékek dizájnján. A cég évente új illat köré építi kollekcióját, a 2015-ös a jázmin jegyében készül. De nemcsak parfümöt, egyéb kozmetikai termékeket is találunk a Fragonard-nál, sőt kínálatukat kiterjesztették dísztárgyakra, stílusos lakásfelszerelési termékekre is. Párizs mindkét Fragonard múzeumában – melyekhez bolt is tartozik – ingyenes tárlatvezetés ismertet meg a parfümgyártás történetével, s a látogatónak módja van tesztelni illatfelismerési készségét is.
Csodálatos Párizs
A Champs-Elysée világhírű mulatója, a Lido – amely 1946 óta elmaradhatatlan része és ikonikus helyszíne Párizs éjszakai életének – idén vadonatúj show-val rukkolt elő. Legújabb revüjüket, a „Csodálatos Párizst” (Paris Merveilles) Franco Dragone álmodta különleges vizuális effektekben gazdag megashow-vá, s ahogy azt a műsorról hirdetik, valóban eleganciát, varázslatot és érzelmet visz a színpadra. A közönség pedig nem csupán a látványban, egyedi produkciókban, kiváló énekesekben és táncosokban bővelkedő estet élvezheti, hanem a mellé tálalt pezsgős luxusvacsorát is, melynek minden fogását Philippe Lacroix séf – aki 1980 óta gondoskodik a vendégek kulináris kényeztetéséről – állította össze a Lido saját konyháján olyan ínyencfalatokból, mint a konfitált kacsamáj sárgabarack chutney-val vagy a roston sült borjúérme zöld gnocchival. A Lidóban egyébként nemcsak a színpadi stáb, valamint az egy táncosnőre eső páva- és strucctollak száma tetemes, hanem már-már „nagyüzemi” étkeztetés folyik: a séf mellett 35 szakács és cukrász sürög-forog, s éves szinten 190 ezer különleges fogást tálal a vendégek elé, akik ezek után bajban is vannak: mire szegezzék jobban tekintetüket, a színpadon vagy a tányéron található csodákra?
Hatfogásos városnézés
Hasonló „gondokkal” kénytelenek megbirkózni egy vadonatúj városnéző szolgáltatás, a Bustronome étterembusz utasai. Az üvegtetejű guruló étterem 15 km-es sebességgel járja körbe Párizst a Diadalívtől kiindulva, s az Eiffel-tornyon, a Louvre-on, a Notre Dame-on át 19 emblematikus látnivalót érint, mire visszaér a Diadalívhez. A busz felső szintjéről, akárcsak egy elegáns étterem tetőteraszáról teljes pompájában csodálható meg a város. Két-, illetve négyfős asztaloknál, összesen 38 vendég tud kényelmesen helyet foglalni, az alsó szinten pedig a kiszolgálóhelyiségeket (konyha, ruhatár, mosdó) találjuk.
Az étterembusz minden látnivalónál elidőz egy keveset, hogy a finom falatok közt legyen módja a vendégnek a fotózára, s mivel a buszon ingyenes wifi is elérhető, a közösségi élet nélkül élni képtelenek máris posztolhatják selfiejüket, például a fényárban úszó Eiffel-toronnyal. Az útvonalat az étlap hátoldalán található sematikus térkép segítségével követhetjük nyomon, de az egyes állomásoknál a látnivalók fotóit is megtaláljuk a térképen. Egy okos kis szerkentyű, az úgynevezett audiotoll segítségével pedig több nyelven hallgathatunk információkat arról a nevezetességről, amelynek fotójára a tollal rábökünk. A Bustronome naponta kétszer viszi körbe Párizson az utasokat, a nappali városnézéshez négyfogásos ebéd dukál, a vacsorás kirándulás kicsit hosszabb (mintegy két és félórás), ez alatt ugyanis hat fogáson keresztül élvezhetjük a francia konyha remek ízeit, pezsgő és helyi borok kíséretében. A havonta változó menüsort a séf, Vincent Thiessé az évszakoknak megfelelő termékekből állítja össze.
A különleges szolgáltatást – bár az ára megfizethető, 65-125 euro közt mozog – egyelőre többnyire francia vendégek veszi igénybe, főleg üzleti találkozó céljából. A két tulajdonos viszont nagyban gondolkodik, terveik szerint hamarosan elindulhat a második párizsi étterembusz is, ezt követheti – New Yorktól Dubajig – világhódító útja.
Vajk Brigitta
Munkatársunk útját az Atout France támogatta
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.