A legmenőbb úti célok 2018-ban
A tavalyi év kimondottan jól alakult a kiutaztató irodák többsége számára. Nem csoda, hogy a piaci szereplők bátran terveztek 2018-ra – írta a Turizmus.com magazin.
Személyes szolgáltatások a Neckermannál
Az idén 25 éves Neckermannál egyre szélesebb a dinamikus csomagokkal lefedett úti célok köre. Bővítik és fejlesztik a sajátmárkás szállodák kínálatát is. Számos innovatív újdonsággal is jelentkeztek. Népszerű a FLEXOption, ami rugalmas foglalást tesz lehetővé. Az Extra Előnyök nevű szolgáltatást 2017-ben vezették be, melyben egyebek között szerepel, hogy amennyiben az ügyfél a szállodában a meghirdetettől eltérő szolgáltatásokat tapasztal, akkor ezt 24 órán belül kivizsgálják, elbírálják és orvosolják. Szintén új szolgáltatás az Én szobám elnevezésű. Lényege, hogy már utazás előtt egy héttel kiválaszthatja az utas bizonyos szállodákban.
Barcelonai charter az IBUSZ-nál
Az IBUSZ-nál a 2018-as nyári szezon újdonságai közé tartozik a Budapestről és Debrecenből Barcelonába induló charterjárat. Barcelona mellett a Costa Brava és a Costa Dorada is elérhető idén az iroda kínálatában. A szállások a garanciális lekötéseknek köszönhetően kedvező áron, azonnal foglalhatók. A hajózni vágyók Barcelonából hetente induló földközi-tengeri hajóútra is tudnak csomagtúrát foglalni.
Barcelona
Kartago Tours: 16 úti cél
A Kartago Tours utasai idén 16 úti célba juthatnak el Magyarországról. Törökországba heti három charterjáratuk lesz, ezek közül az egyik Debrecenből. Egyiptomba idén a magyar piacon a legszélesebb kínálatot biztosítják. Lesz heti két járatuk Hurghadára, ezek közül az egyik továbbrepül Marsa Alamra, és újra lesz járatuk Sharm-el-Sheikh-re is. Görögországban a bevált úti célok mellett újdonság Krétán Chania és környéke. Kínálnak üdülést egyéni utazóknak Észak-Olaszországban is. Idén is foglalható náluk a már megszokott Észak-Ciprus, Mallorca, Costa Brava, Madeira és a Zöld-foki szigetek.
Több fronton erősít a Sun & Fun Holidays
A tavalyi 22 ezer után 2018-ban 25 ezer utasra számít heti 26 üdülőjáraton a Sun & Fun Holidays. A hét minden napján kínálnak legalább egy törökországi üdülőjáratot. Az exkluzív hotelek száma százra nőtt. A heti kilenc Budapestről induló török járat mellett Debrecenből is lesz két járatuk Antalyára. Dalamanba is indul heti egy járat, melyet Észak-Ciprussal kombinálnak. Hurghada, Bulgária és a bevált görög úti célok mellett idei kiemelt újdonságuk Albánia.
Anubis Travel, heti 11 charter
Az Anubis Travel a 2016-os 1,7 milliárd után 2017-ben 3,9 milliárd forint forgalmat bonyolított. Két nyári katalógusuk közül az egyik a törökországi, rodoszi, krétai, mallorcai és ciprusi nyaralásokat, a másik az egyiptomi és jordániai ajánlatokat tartalmazza. Törökországba heti 620 utast vihetnek a tavalyi 300 után. Egyiptomba heti 380 személyes kapacitást foglaltak le az Al Masria Universal Airlinestól gépein. Hurghadára és Sharm el Sheikhre is repülnek, városnézéssel kombinált üdüléseket, kairói hétvégét és nílusi hajóutakat is kínálnak.
A görög úti célokban kiváló ár-érték arányú, bővülő szállodakínálat teszi őket vonzóvá. Érdekesség, hogy Rodoszon a négycsillagos Cyprotel Faliraki és a háromcsillagos Evi kizárólag az Anubis utasainak kiadott szobáit az utazási iroda újítja fel és rendezi be.
Mallorcára és Ciprusra a Wizz Air járataival viszik az utasokat, Jordániába a Royal Wingstől bérelnek heti egy charterjáratot. Az üdülőprogramok mellett jordániai körutazást, valamint Jordánia–Izrael kombinált üdülést kínálnak. Hamarosan elindul az utazási iroda új, korszerű honlapja is, számos hasznos funkcióval.
Egyiptomra fókuszálva
Csaknem 20 százalékkal több utast vár idén az ETI. Az Egyiptom-specialista iroda több járatot is indít különböző üdülőhelyekre. A jelenleg is közlekedő heti két menetrendszerinti hurghadai Air Cairo-járat mellé március 23-tól egy újabb is indul, pénteken. Sharm-el-Sheikre idén két ETI-charter áll forgalomba, az első már március másodikától, a második május 2-től. Az iroda már tavaly sikerrel üzemeltetett egy önálló Sharm-i járatot, mely június közepétől október végéig járt. Kiemelkedő újdonság, hogy Marsa Alamra is indítanak járatot március 25-től. A Budapestről közlekedő heti 6 járat mellett a cég idén is elindítja Debrecen-Hurghada járatát.
Új belépő Törökországban
Magyarországon tavaly ősszel alakult a régió számos országában már jelen levő török-specialista Orex Travel. Náluk az idei árualap kizárólag török szállodákat tartalmaz, összesen 250-et, Antalyán és környékén. A régióból 17 charterjáratot terveznek indítani, ezek közül kettőt Budapestről, mindkettőt a Corendon Airlines légitársasággal. Az Orex Travel anyacége az Anex Group, amelynek székhelye Antalyán található. Az anyavállalat évente 3,5 millió turistát utaztat a világ 37 országába.
Maldív-szigetek
Maldív-szigetek a Taurusnál
A Taurus Reisennél továbbra is Törökország, Tunézia, Észak-Ciprus és Bulgária áll a középpontban. Az Eftalia Ocean ötcsillagos török hotel exkluzív szerződés keretében csak náluk foglalható. További újdonság az egyéni városlátogatások bevezetése Róma, Firenze, Madrid, Barcelona, Lisszabon, Porto, London, Amszterdam és New York úti célokkal. Bekerült az árualapba a Maldív-szigetek is heti több indulással. Kínálnak 11 éjszakás indiai körutat is.
Albánia és Montenegró lesz a sláger
A Robinson Tours a 2018-as árualapjában kiemelt szerepet szán Albániának, ahova saját chartert indítanak a Travel Service-szel. Albániában Durres mellett a Jón-tengernél található Vlora és környéke is szerepel a kínálatban. A repülős úti célok között Montenegró is elérhető, a Wizz Air podgoricai járatára rászervezve Budva és környéke szerepel a kínálatban. Montenegróba évi 1000, Albániába évi 1500 főt szeretnének utaztatni. A cél, hogy piacvezetővé váljanak e két desztinációban. A szeptemberben induló repülős Bulgária körút szintén újdonság a piacon, akárcsak az, hogy a Debrecen-Antalya útvonal ismét elérhető a kínálatukban.
Albánia
Kulcsdesztinációiban erősít az OTP Travel
Az OTP Traval 2018-ban folytatja az előző évben megkezdett specializációt az egyes útvonalakra, illetve utazási típusokra. Csoportos körutazásokat szerveznek Izraelbe és az USA több régiójába. Húsz csoportos tengeri hajóutat hirdettek meg erre az évre, ezek az utak is a legsikeresebb termékek közé tartoznak. A tengerparti nyaralásokat illetően egész évben programozzák Dubait és Ras al Khaimah-t. Egy külön katalógusban jelentek meg a két emírség szállodái, mivel ezeket az utazásokat hosszú távon tervezik népszerűsíteni és értékesíteni. Növelték a válaszható kínai útvonalak számát, illetve további európai és tengerentúli csoportos körutazásokat is meghirdettek.
Új körutak a Fehérvár Travelnél
A Fehérvár Travel új körutazásokkal készült a szezonra. Négy időpontban indul egy közép-olasz körutazás a következő címmel: Elbűvölő középkori városok Itália szívében. Beszédes az alcíme: barangolás Umbriában, Lazióban és Toszkána déli részén. Ezen a vidéken számtalan olyan középkorból itt maradt város található, melyek igazi csemegét jelentenek a turistáknak (Gubbio, Assisi, Orvieto). Előnyük, hogy itt sokkal kevesebb a turista, így az utasok kellemesebb körülmények között tudják felfedezni ezeket a gyöngyszemeket.
Egy másik körutazás Észak-Norvégiát járja be a meseszép Lofoten-szigetektől az Északi-fokig. Sokan várták már ezt az utazást a törzsutasaik közül, az előjelentkezés első napján 3 óra alatt elfogytak a helyek.
Újdonság a 4 napos utazás a Garda-tóhoz és Veronába, ugyanakkor egyetlen egy olyan utazás sem hiányzik a nyári időszakban, mely a 2017-es katalógusban benne volt. A 2018-as év végére is készül a Fehérvár Travel egy újdonsággal, mely a Távol-Kelet három, kínaiak lakta területét mutatja be, Hongkongot, Makaót és Tajvant.
Egzotikus és gasztroutakban erősít az 1000 Út
Öt kontinensen mintegy 150 programot kínál az 1000 Út Utazási Iroda 2018-ban. A katalógusban az orosz és a szovjet utódállambeli programok és az egzotikus körutazások mellett külön fejezetet kaptak az északi tájakra elkalauzoló utak, a hajóutak, a mediterrán és európai körutazások, valamint a bor- és gasztroutak. Az egzotikus árualapban újdonság egy marokkói és egy kenyai körutazás. Minden egzotikus útjuk egy kicsit gasztroút is, kiemelt figyelmet szentelnek az adott úti cél gasztronómiájára és a helyiekkel való találkozásra. A mediterrán kínálatban Puglia és Portugália számít újdonságnak, gasztroút-kínálatukban új a Gasztronómiai élmények Párizstól Lyonig, valamint a Misztikus skót kastélyok és a whisky.
Puglia
A Hegyi doktor újra rendel a Proko Travelnél
Összesen 107 féle, többségében európai utat kínál több mint 300 indulási időponttal az idén 25 éves Proko Travel. Az újdonságok között van az erdélyi körutazás, a „Hegyi doktor újra rendel” című, egy tv-sorozatból ismert ausztriai desztinációt bejáró túra és madagaszkári természetjárás. Az egyik új kedvenc Albánia, ahova már három tavaszi út is megtelt. Tavaly nagy siker lett a „Vigyük kirándulni a gyerekeinket és unokáinkat!” című út, amellyel a 6-12 éves gyerekekkel együtt utazókat szólították meg.
Haris Travel: új utakon, törzsutasokkal
A Haris Travel nyár-ősz katalógusában 10 százalék az újdonság, slágernek számít Burma, a Kaukázus, Algéria, valamint Ecuador-Kolumbia. Az utak jelentős része már be is telt. Népszerű a Laosz-Vietnam-Kambodzsa körút is, de Albániára is mind többen kíváncsiak. Idén több mint 80 ország szerepel a katalógusukban.
Balkáni körutak az Adria Tours-nál
A magyar piacon 29 éve működő iroda Montenegró-specialistájaként ismert, ez nem véletlen, hiszen a tulajdonosok részben montenegróiak. Továbbra is a legszebb részen, a Kotori öböl-környékén és Budván kínálják a legtöbb szálláshelyet. Kuriózum idén először a Kotori-öbölben a kolostorsziget (Gospa od Milosti). Albániába több mint 10 éve szerveznek utakat: a körutazások mellett a nyári hónapokra tengerparti hoteleket kínálnak Sengjinben, Durresban, Vlorában és Sarandában.
TdM: Olaszország minden mennyiségben
A TdM Utazási Irodánál idén bemutatkozik az ismeretlen Marche, nyaralhatunk velük a Garda-tónál, megnézhetjük, milyen egy igazi szarvasgomba fesztivál vagy a perugiai Csokoládé fesztiválon járva barangolhatunk Umbriában. Bemutatkoznak Olaszország olyan kevésbé ismert helyszínei is, mint a Haldokló város vagy a Szörnyek parkja. 55 olasz körutazás, városlátogatás és nyaralóprogram szerepel a kínálatban. Bővült a repülős ajánlatok száma is, újdonság Calabria és Szicília, valamint az Anglia repülővel program.
Ha Görögország, akkor Aeolus
A 2017-es szezon sikeresnek bizonyult az Aeolus számára, amely Magyarországon továbbra is határon átnyúló szolgáltatóként működik. Budapesti indulással elérhető velük Karpathos, Zakynthos, Kréta és 2018-ban extraként Rodosz is. Pozsonyból kiemelt úti cél lesz Kefalónia, Peloponnészosz és a Halkidiki-félsziget utolsó nyúlványán fekvő Uranopolis város. Továbbra is 11-12 napos turnusaik vannak Krétára, Zakynthosra, Kalymnosra, Kosra és Rodoszra. Szerveznek buszos utakat Skopelosra és a Volosi- öbölbe, Magnesia térségébe is.
Karpathos
Nyaralóprogramok menetrendszerinti járatokkal
A chartereztető utazási irodák közül sokan az idei szezonra is nagy mennyiségben vásároltak helyeket üdülőprogramjaikhoz menetrendszerinti járatokon. Ez egyeseknél az árualap jelentős részét lefedi, az Unitravel például közel 3500 garanciában lekötött repülőjeggyel rendelkezik a Wizz Air járatain.
A menetrendszerinti járatokkal repült nyaralódesztinációk sorában újdonság Montenegró, ahová június 16. és szeptember 8. között repül a Robinson Tours.
Az egyes irodák úti céljai a következők:
Anubis Travel: Palma de Mallorca, Larnaca (Wizz Air)
Apollon Travel: Mykonos, Santorini (Aegean Airlines)
Budavártours: Agadir, Málta, Ciprus, Spanyolország (Wizz Air), Madeira (TAP Air Portugal)
ETI: Hurghada (Air Cairo)
IBUSZ: Malaga (Wizz Air)
Kartago Tours: Madeira (TAP Air Portugal), Tenerife (Wizz Air)
NUR: Palma de Mallorca, Tenerife, Barcelona, Malaga, Rodosz, Zakynthos, Larnaca (Wizz Air)
Personal Tours: Costa Brava (Wizz Air)
Robinson Tours: Montenegró/Podgorica (Wizz Air)
Unitravel: Costa Blanca, Szicília, Costa Brava, Málta, Ciprus (Wizz Air)
A cikk eredetileg a Turizmus.com magazin márciusi számában jelent meg. A táblázat a korábbi frissített változata.
Forrás: turizmus.com
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.