Újabb járat Torontóba Budapestről

A görög SkyGreece Airlines bejelentette, hogy új közvetlen járatot indít a magyar fővárosból Torontóba május 21-től, heti két alkalommal, csütörtökön és szombaton. Így ez lesz a második összeköttetés a két város között.

A SkyGreece Airlines Boeing 767-300ER típusú gépe hetente 548 ülőhelyet nyújt Budapest és Toronto között. A légitársaság az év elején jelentette be, hogy Athénből, Thesszalonikiből és Zágrábból is járatokat indít Torontóba, valamint Montrealból Athénba.

Magyarország kanadai nagykövete, Ódor Bálint üdvözölte az új közvetlen járat elindítását Budapest és Toronto között: „Az új járat nagymértékben hozzájárulhat a kétoldalú kapcsolatok további mélyítéséhez Magyarország és Kanada között, kereskedelmi, gazdasági és kulturális téren.”

Az új járat indításával kapcsolatban Denis Codere, a SkyGreece Airlines kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: „Az elmúlt években számos alkalommal volt szerencsém találkozni a Budapest Airport képviselőivel. A közelmúltbeli tárgyalásaink során egyértelműen megerősítést nyert, hogy az új, Toronto és Budapest közötti légi összeköttetésünk sikere szinte biztosra vehető. A magyar turisztikai iparág minden évben növekszik, Budapest pedig egy kihagyhatatlan város a kanadai utazók számára.”

„Rendkívüli örömmel köszöntjük az idei év első járatfejlesztési bejelentését.” – jelentette ki Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „A SkyGreece Airlines közvetlen járata Torontóba kiválóan ábrázolja elkötelezettségünket, hogy folyamatosan erősítsük Budapest légi járathálózatát, és utasainknak minél szélesebb választási lehetőségeket kínáljunk. A Magyarország és Kanada között létrejövő újabb légi összeköttetésből is jól látszik, hogy valós igény van a két ország közötti kapcsolatok további erősítésére.”

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.