Új tarifák a British Airways-től

A British Airways légitársaság kiterjesztette „csak kézipoggyászos” díjkínálatát valamennyi európai járatára, valamint bevezette az új, semi-flex kategóriát is az Európán belüli rövid-távú útvonalakon.

A semi-flex opcióval az utasok a hagyományos ’standard’ jegy minden eddigi szolgáltatását élvezhetik, mint a kedvező poggyász súly- és mérethatárokat, a fedélzeti étel és italválasztékot, illetve az alábbi extra előnyökhöz juthatnak:

  • ingyenes foglalásmódosítás az utazás napján, ugyanazon kiindulási pont és célállomás esetén
  • ingyenes ülésfoglalás két nappal az indulás időpontja előtt
  • ingyenes módosítási lehetőség az utazást megelőző napig

A semi-flex opció egy köztes megoldást kínál az utasoknak a standard és a fully-flex jegyek között. Lehetőséget biztosít a repülni vágyóknak, hogy foglalásukat akár az utazás napján is ingyenesen módosíthassák. Ha például egy utas megbeszélése tovább tart az előre eltervezettnél, vagy épp hamarabb ér véget, egyszerűen átjelentkezhet egy későbbi járatra, feltéve, hogy van szabad hely az adott kabinban. Ebben az esetben a légitársaság sem a szolgáltatásért, sem pedig a változtatásért nem számol fel külön díjat, és az eredeti jegy ára, valamint az aznap megvásárolható jegy ára közötti árkülönbözetet sem kell kifizetni az utasoknak. Amennyiben a foglalást az utazás megkezdése előtti napig bármikor megváltoztatják, a módosítás díjtalan, csak az árkülönbözetet kell kifizetniük.

Azok, akik a semi-flex opciót választják, a standard jeggyel ellentétben, egy nap helyett már az utazás napja előtt két nappal ingyenesen kiválaszthatják ülőhelyeiket az adott járaton a ba.com weboldalon.

Az utasoknak lehetősége nyílik arra is, hogy variálják a standard, semi-flex és fully-flex opciókat. Abban az esetben például, ha egy üzletember Londonból repül Edinburghbe egy tárgyalásra, tudva annak időpontját, az odaútra a standard jegyet választhatja, míg a visszaútra már a semi-flex jegyet, arra az esetre, ha a tervezettnél előbb érne véget a tárgyalás.

Azok az utasok, akik a „csak kézipoggyász” opciót választják, egy sztenderd méretű (56cm x 45cm x 25cm) fedélzeti bőrönd mellett még egy kézitáskát, vagy laptop táskát is felvihetnek a British Airways járataira.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.