Új honlappal ünnepel a Wizz Air

A Wizz Air első járatának 12. évfordulójának alkalmából megújította honlapját.

2004. május 19-én a lengyelországi Katowice városából indította első járatát a 2003 szeptemberében alapított Wizz Air, amelynek ambiciózus célja volt létrehozni egy Közép- és Kelet-Európában működő diszkont légitársaságot. Miután ezt sikeresen elérte, ügyfelei igényeinek magasabb szintű kiszolgálása érdekében a légitársaság folytatja innovációit, aminek keretében új honlapot indított.

A Wizz Air új honlapjának reszponzív dizájnja rugalmasan igazodik minden képernyőmérethez – legyen szó okostelefonról, tabletről vagy asztali gépről –, használata pedig fejlesztői szerint egyszerűbb, mint bármely más légitársaság jelenlegi honlapjáé. A maga nemében első, forradalmi gyorsfoglalási funkció segítségével az ügyfél mindössze három kattintással, 30 másodperc alatt megvásárolhatja jegyét. A WIZZ technikában járatos ügyfelei igényeihez igazodva elsőnként az új honlap mobil változatát indítja el, hiszen a mobiltelefonos tranzakciók évről évre megduplázódnak. A következő hetekben minden platformon elérhetővé válik az új honlap. A honlap mobilról már közvetlenül elérhető a wizzair.com oldalon keresztül, a m.wizzair.com oldal felkeresésével pedig bármilyen eszközről megnyitható. Az új honlap elrendezéséről és funkcióiról szóló bemutató ezen a linken található: https://youtu.be/utQMi6u6ubg

2004-es első járata óta a Wizz Air folyamatosan bővíti magyarországi tevékenységét. A légitársaság jelenleg két magyar bázist üzemeltet Budapesten és Debrecenben, összesen 11 repülőgépet állomásoztatva az országban, több mint 1000 állást biztosítva repülő- és fedélzeti személyzetének, irodai és támogató munkatársainak. 2015-ben a Wizz Air 2,9 millió utast szállított alacsony viteldíjú budapesti járatain, közvetve több mint 2000 helyi állást támogatva. A légitársaság idén 27%-kal növelte ülőhely kapacitását 2015-höz képest, ami a budapesti járatokat tekintve több mint négymillió ülőhelyet jelent. 2016-ban a Wizz Air összesen tíz új útvonalat mutatott be Budapestről, olyan vonzó célállomásokkal, mint Nizza, Baden-Baden, Reykjavík, Baku, Liverpool, Ibiza, Bukarest, Szófia, Lanzarote és Fuerteventura.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.