Rekord forgalom júliusban a Debreceni Airporton
Minden idők legerősebb utasforgalmát produkálta júliusban a Debrecen Airport, mivel az elmúlt hónapban 5%-kal többen, mintegy 38 940 légi utas használta Magyarország második legforgalmasabb repülőterét.
Az előző év azonos időszakában történt utasforgalomhoz képest ez egy újabb rekord a repülőtér közel 90 éves történelmében.
Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2017-es júliusi és első hét hónapos eredményeket összefoglalva elmondta: „A Debrecen Airport első hét havi utasforgalmát egyértelműen a stratégiai partnereinknek, első sorban a Wizz Airnek és a Lufthansának, valamint. a különösen élénk charterforgalomnak köszönhetjük. Az év utolsó 5 hónapjára még optimistábbak vagyunk, hiszen az előfoglalási trendek rendkívül bíztatóak. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben, illetve a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. Az ukrán állampolgárok számára június 11-én életbe lépett EU-s vízummentesség kedvezően hat a Kárpátaljáról Nyugat-Európába és Izraelbe induló turistaforgalomra és a charterjáratokra is. Bízunk benne, hogy mi leszünk a Kárpátalját kiszolgáló repülőtér is, és ezzel tovább nő az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma és a régió szállodáinak kihasználtsága is.
A nyári hónapokban több mint 100 000 utast várunk a Debrecen Airporton. Élénkül a kereslet Hajdú-Bihar megye mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, BAZ és Békés megyéből is. A charterjáratok iránt az egész szezonban túlkereslet mutatkozik, a Lufthansával a müncheni repülőtéren keresztül egyetlen átszállással öt kontinens, több mint száz úti céljára utazhatnak el a Debrecen Airportról.”
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.