PogGYÁSZ

Vajon milyen lépéseket tesz a légiközlekedési iparág a poggyászok elvesztésének elkerülése érdekében? Rose Dykins utánajárt.

Az elveszett csomag érzelmileg is megviseli tulajdonosát – ahogy erről a Business Traveller olvasói világszerte beszámolnak. Nehéz feldolgozni, ha hiába várjuk bőröndünket a szalagon, és különösen bosszantó, ha éppen egy fontos megbeszélés előtt állunk.

A légiközlekedési szakmában a „rosszul kezelt” csomag fogalmát alkalmazzák a bechekolt, ám késő, károsodott, megdézsmált, elveszett vagy ellopott poggyászokra. Ezek hátterében emberi mulasztás, az automatizált, csomagokat mozgató rendszer meghibásodása vagy a szűkre szabott átszállási idők egyaránt állhatnak.

Rájönni, hogy a csomagunk csak késik, de nem veszett el, nem sokkal jobb érzés, mintha biztosan tudnánk, hogy már soha nem látjuk viszont. A bizonytalanság, hogy vajon most érdemes-e elszaladni vásárolni, vagy fejből újraírni a csomagban hagyott fontos dokumentum tartalmát, nem túl szívmelengető.

Talán némi vigaszt nyújt, ha belegondolunk, hogy a légitársaságok nem járulékos veszteségként kezelik a csomagok eltűnését, hanem olyan tévedésként, amit nem engedhetnek meg maguknak. Épp ezért, mindent megtesznek visszaszerzésükért.

„Hirtelenjében az elveszett poggyászok visszajuttatási költségei drasztikusan emelkedtek, csakúgy, mint a késett csomagokért fizetett kártérítések” – magyarázza Albert Chi, a wefindbags.com egyik alapítója, akinek cége ugyanazokat a rendszereket használja a poggyászok követésére, mint maguk a légitársaságok.  „Korábban maximalizálva volt az elveszett csomagok kilója után fizetendő kártérítés, ám néhány éve ez az összeg megemelkedett, vele együtt a légitársaságok ilyen jellegű költségei is, amit most értelemszerűen igyekeznek leszorítani” – magyarázza.

Míg már sokan megjárták a légitársasági kártérítések behajtásának rögös útját, nem árt tudni, hogy a Montreali Egyezmény értelmében bőröndönként maximum 1170 dollárnyi kompenzációra számíthatunk (főleg, ha a veszteségünket számlákkal is tudjuk igazolni).

2008-ban a IATA (a Nemzetközi Légiközlekedési Szervezet) elindította a Baggage Improvement Programme-ot, amelynek keretében szakértői világszerte 120 repülőtéren vizsgálták meg a csomagkezelési folyamatokat.

 

 

Nick Gates, a légiközlekedési kommunikációra és IT megoldásokra szakosodott SITA portfolió-vezetője szerint 2003 és 2007 között rohamosan csökkent a csomagkezelés színvonala, ám azóta viszont látványos javulás következett be. Számos repülőtér és légitársaság ugyanis komoly összeget fektetett a csomagok kezelésére, válogatására, nyomon követésére és visszajuttatására.

Mekkora az esélye annak, hogy elveszik poggyászunk? A SITA 2014-es Baggage Report-ja szerint tavaly 21,8 millió bőröndöt kezeltek rosszul, vagyis 1000 utasból 7-nek okozott ez problémát, ami rekord alacsony arány.

Számos tényező akad viszont, amelyek nagyobb veszélynek tehetik ki a poggyász gazdáját. „Általánosságban véve, minél nagyobb a repülőtér, annál nagyobb az elkeveredés, elveszés veszélye is” – magyarázza Gates. „Ugyanakkor vannak kivételek: számos légikikötőnek kiváló a statisztikája, így például elképzelhető, hogy egy nagy ázsiai repülőtér e téren jobban teljesít, mint egy közepes méretű európai vetélytársa.”

Aki több átszállással éri el úti célját, szintén nagyobb valószínűséggel nem látja viszont feladott bőröndjét. „Az átszállások számával egyenes arányban nő a lemaradó bőröndök száma” – mondja Chi. „Ha már az első járat késik és csak futva érjük el a csatlakozást, csomagunknak igen kis esélye lesz, hogy eljusson egyik repülőtől a másikig.”

Gates szerint az átszálló bőröndöket elsőbbségiként kell kezelni, szemben azokkal, amelyek csak két város között repülnek. A rendszereknek nyomon kell követniük a poggyászokat és időben fel kell ismerni, ha valahol probléma van – például késés esetén ezen csomagokat előbb ki kell pakolni, hogy elérjék a csatlakozást. A valós idejű információt kommunikáló technológia egyre elterjedtebb, de még nem vezették be mindenhol. A döntés a repülőterek és a légitársaságok kezében van.

Amikor a poggyászkezelő-berendezések beszerzéséről van szó, nincsenek arra vonatkozó szabályok, hogy ki és miért fizet. Az infrastrukturális változásokat érintő kérdések esetén a repülőtereknek biztosak kell abban lenniük, hogy a fejlesztésre mutatkozik igény a légitársaságok részéről, míg a fuvarozóknak arról kell meggyőződniük, hogy a beruházás megtérül.

Az egyik ilyen példa a rádiófrekvenciás azonosítás (RFID). Az elmúlt évtizedben vált lehetővé a hagyományos vonalkódok lecserélése RFID technológiára a csomagcímkéken is. Az RFID a lézeres leolvasó helyett rádióhullámok segítségével olvasható le, így nincs szükség közvetlen kapcsolatra a leolvasó és a címke között. Ennek köszönhetően az olvashatóság 99%-ra nőtt (szemben a korábbi 70-95%-os aránnyal), így jóval kisebb eséllyel keverednek el a poggyászok.

 

Aki mostanában utazott a Hong Kong International vagy a Las Vegas-i repülőtér érintésével, csomagja biztosan kapott RFID-azonosítót, hiszen bár számos légitársaság és légikikötő használja már a technológiát, teljes körű bevezetésére csak a fenti két helyszínen került sor.

Gates szerint tíz éve mindenki abban reménykedett, hogy az egész világ átáll az RFID használatára, de még messze nem minden érintett használja. A szakértő szerint ennek oka a címke drágasága, illetve a leolvasóberendezések cseréjének szükségessége, ez pedig komoly kiadások elé állítja a repülőtereket.

Tavaly nyáron a British Airways tesztelte a többször használható digitális csomagcímkéket, amelyek az RFID technológiát az e-tintával kombinálják. A Qantas már 2010. óta ajánlja ezeket a 17 fontért megvásárolható címkéket (amelyet törzsutasaik ingyenesen kapnak meg), a Q Bag Tag-ek a légitársaság teljes belföldi járathálózatán használhatóak.

Számos technológiai cég is fejlesztett bőröndre akasztható vagy belsejében elrejthető RFID-címkéket és hozzájuk tartozó mobiltelefonos alkalmazásokat (mint például a Rebound Tag, a Trackdot vagy a Trace Me Luggage Tracker), így tulajdonosuk nyomon követheti poggyásza útját, elvesztése esetén pedig sms-ben kap értesítést, ha mégis előkerül. Ezen szolgáltatások árai jellemzően 12 és 50 font között mozognak, de a szolgáltatók éves díjat is felszámolnak használatukkor.

Ugyanakkor David McIntosh, a wefindbags.com igazgatója arra figyelmeztet, hogy ez a technológia nem feltétlenül könnyíti meg az elveszett poggyászok visszaszerzését. „Ha már történetesen Londonban vagyunk, de jön az sms, hogy a bőröndünk most gurul ki a szalagra Miamiban, akkor mit tehetünk?”

A nyomon követhető címke mellett a wefindbags.com olyan szakértőkből álló csapatot alkalmaz, akik jártasak a SITA által kidolgozott és világszerte használt World Tracer szoftver használatában. Ők a légitársaságok által megadott, az elveszett poggyászok kezelésével foglalkozó szám felhívása helyett beazonosítják a poggyász helyét és felgyorsítják visszaszerzésének folyamatát. Immár a repülőterek is az ő infrastruktúrájukat használják, hogy gyorsabbá tegyék a poggyászok szortírozását, így javítva az elveszett bőröndök statisztikáját.

A Heathrow egy földalatti, a 3-as és 5-ös terminál között már üzemelő poggyász-alagútrendszer kiépítésén dolgozik, amelynek segítségével csökkenthető az elvesztés kockázata, hiszen a bőröndök gyorsabban és megbízhatóbban utaznak – idézi a SITA tanulmánya John Beasley-t, a Heathrow csomagkezelési stratégiai vezetőjét. A londoni repülőtér kettes termináljának júniusi átadása után pedig az induló és az átszálló bőröndöket az 1-es terminál rendszerei kezelik. Hamarosan elkészül a kettes terminál saját rendszere is, amely ötvözi a legújabb technológiákat, csökkenti a manuális poggyászkezelést és jelentősen javítja az eredményeket. Általánosságban véve tehát megfigyelhető az automatizált folyamatok felé történő elmozdulás és már egyre kevésbé használnak manuális  poggyászválogatást.

A kihívást azonban az utasok évről évre növekvő száma és ezzel párhuzamosan, a rendszerekben megjelenő egyre több poggyász jelenti. Ám optimizmusra ad okot, hogy míg 2013-ban a légi utasok száma globálisan 5,1 százalékkal, 3,13 milliárdra emelkedett, a rosszul kezelt poggyászok aránya 21,2 százalékkal csökkent.

 

Bőrönd-licit

Jenny South a brit fővárosban ellátogatott egy poggyász aukcióra

Ha hat hónapig nem jelentkezik az elveszett poggyász gazdája, a londoni Greasby’s aukciósház árverésre bocsátja a légitársaság vagy a csomagkezelő cég nevében, a befolyt összeget pedig jótékonysági célra utalják. Korán felkeltem, hogy időben érkezzem az aukcióra, abban a reményben, hogy márkás bőröndöt, benne drága ruhákkal, kütyükkel, készpénzzel találjak.

Ehelyett azonban a helyszín sokkal inkább egy szomorú garázs-vásárra hasonlított. Ahogy kiderült, a licitek nem az elveszett, olcsó vagy drága bőröndökről, hanem minden egyébről, italokról, kartonnyi cigarettáról, használt x-box vezérlőkről, DVD-lejátszókról, hangszerekről és ellopott órákról szóltak.

Az első emeleten megcsináltam a regisztrációt (a licitálni szándékozóktól 100 fontot kérnek készpénzben letétként), és megvettem a katalógust két fontért, hogy legalább betekintést nyerjek az aktuális aukció választékába, hiszen nem volt lehetőség megtekinteni a bőröndök tartalmát.

„Itt ugyan nem sok értéket talál” – figyelmeztetett a Greasby’s egyik alkalmazottja. „Már három-négy alkalommal átnézték a bőröndök tartalmát, ha mi például egy iPad-et találunk, azt külön árverésre bocsátjuk, és persze korábban a vámosok is feltúrták, drogok és gyógyszerek, no meg útlevelek után kutatva.” A poggyászok tartalmát kiválogatták, és úgy állították össze, hogy egyaránt találni bennük különböző méretű (és más-más tulajdonostól származó) ruhákat, valamint használt kozmetikumokat.

A bőröndök 6 és 110 font közötti áron kelnek el, és nagyjából 80-100 érdeklődő licitál egy napon. Megkérdeztem a mellettem álló hölgyet, hogy vásárolt-e itt bármit is? „Igen, egyszer hazavittem egy piros bőröndöt tele kalapokkal és táskákkal. Megtartottam néhány szalmakalapot, a többit pedig eladtam egy garázsvásáron.” Miután meggyőződtem róla, hogy semmi esélyem Chanel ruhákkal teli Louis Vutton bőröndöt szerezni, otthagytam az árverést, és megfogadtam, hogy ezentúl nagyon vigyázok majd a bőröndömre.

(A cikk a Business Traveller Hungary magazin októberi lapszámában jelent meg.)

Forrás: Business Traveller Hungary