Ötven éve közlekedik a Lufthansa Budapestre
Fél évszázados jubileumot ünnepel a német légitársaság Magyarországon, hiszen 1967. augusztus 26-án landolt a Lufthansa LH194/195 számú, első közvetlen járata Frankfurtból Budapestre.
A „Kiel” névre keresztelt Boeing 727-30-as München érintésével érkezett a magyar fővárosba, majd innen folytatta útját Belgrádba. Alig egy évvel később már egy második járatot is indított Budapestre a német légitársaság, amely a Düsseldorf – München – Budapest – Belgrád útvonalon közlekedett. 1969 áprilisában önálló irodát nyitott a vállalat, az akkori Felszabadulás tér 1. szám alatt. 1971-től a budapesti járatok immár Belgrád érintése nélkül közlekedtek a német városok és Budapest között. A 80-as évek végén Stuttgart, majd Berlin, később pedig Hamburg és Köln is felkerült a Budapestről közvetlen Lufthansa járattal elérhető városok listájára, a légicég pedig 1990-ben átköltözött a ferihegyi 2-es terminálra.
Ma a Lufthansa az egyetlen légitársaság, amely Magyarországon három repülőterére közlekedtet járatokat, hiszen Budapest mellett 2016 áprilisától már Debrecenbe is jár közvetlen Lufthansa-gép Münchenből, míg a nyári időszakban Lufthansa-charterjáratok kötik össze Németországot Sármellékkel.
Óriásgépek Budapesten
A magyar utazóközönség és a repülés szerelmesei számára több repülőgépet is a Lufthansa mutatott be először, hiszen 1985-ben a német légicég hozta el először Budapestre a Boeing 747-es Jumbót, majd 2011 októberében a világ legnagyobb utasszállítójának, az Airbus A380-asnak a le- és felszállását csodálhatták meg több ezren. A sorozat pedig idén folytatódik, hiszen az ötvenéves jubileum alkalmából szeptember 8-án a Lufthansa budapesti ünnepségére érkezik a világ legmodernebb szélestörzsű gépe, az Airbus A350-es, amely géptípus még nem járt magyar légikikötőben.
A Lufthansa jelentős bázist épített ki a magyar fővárosban, hiszen 1995-től az informatikai megoldásokat szállító Lufthansa Systems alapított leányvállalatot Budapesten, a repülőgép javításokat és karbantartásokat végző Lufthansa Technik Budapest pedig 2002-be alakult meg, így a Csoport közel 700 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon.
Innováció és modern gépek
A Lufthansa nem csupán mérete és járatszáma miatt meghatározó, hanem számos innováció is fűződik nevéhez. A Lufthansa vezette be 2003-ban a világon elsőként a szélessávú fedélzeti internetet, amely ma már az interkontinentális flotta 107 tagján elérhető, ez év áprilisától pedig immár a Lufthansa, az Austrian és a Eurowings Airbus A320-as repülőgépeinek egy részén is elérhető a szolgáltatás.
2009-ben a világon elsőként a Lufthansa check-in termináljai rendelkeztek rádiófrekvenciás azonosító rendszerrel egybekötött kártya- és útlevélolvasóval, amely révén okostelefonra letölthető beszállókártyával is fel lehetett jutni a gépre. De a vállalat volt az indító légitársasága a Boeing 737-es, 747-8-as, illetve A320neo géptípusoknak is.
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.