Megérkezett Debrecenbe a Wizz Air első milánói járata
December 16-án délelőtt szállt le Debrecenben a Wizz Air első milánói járata, így London és Eindhoven után már három útvonalon közlekednek a diszkont légitársaság gépei a városból.
Az újabb desztinációkkal Debrecen és a régió lakói előtt új távlatok nyílhatnak meg az európai utazásban: Eindhovenből Hollandia és Belgium nagyvárosai, illetve Németország és Franciaország határmenti nagy ipari és közlekedési központjai könnyedén elérhetők. A milánói járat jelentőségét pedig – a közkedvelt olasz turistaközpontok, síparadicsomok közelsége mellett – az adja, hogy a Malpensa nemzetközi repülőtér közvetlen kapcsolatot biztosít a világ szinte valamennyi pontjára.
A Wizz Air a londonival együtt mostantól három járatot üzemeltet a debreceni repülőtérről. A várakozások szerint a következő évben százezer utas utazik majd ezeken az útvonalakon.
A debreceni repülőtér személyforgalma a tavalyi 30 ezer után 2012-ben meghaladja az 50 ezer, 2013-ban pedig várhatóan átlépi a 100 ezer utast is. (MTI)
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.