Megérkezett az Emirates Budapestre

A globális kereskedelmi és üzleti kapcsolatok motorjának számító Emirates Airline október 27-én elindította naponta közlekedő menetrendszerinti járatát Budapest és Dubaj között.

A naponta induló budapesti járat széles törzsű Airbus A330-200 repülőgépei két osztályon fogadják az utasokat.

„Új, naponta közlekedő budapesti járatunk számos lehetőséget nyit meg a magyar turizmus és kereskedelem számára, továbbá élénkíti a gazdaság fejlődését a dubaji csatlakozási lehetőségeknek köszönhetően. A magyar utasok és vállalkozások immáron több mint 60 távol-keleti, ausztrál, kelet-ázsiai, közel-keleti és indiai úti célt érhetnek el az Emirates járataival. Úgy véljük, hogy az új útvonal segíti Magyarország keleti kereskedelmi kapcsolatainak bővülését, és további turisztikai, kereskedelmi növekedést eredményez majd” – mondta Thierry Antinori, az Emirates kereskedelmi igazgatója, alelnöke.

„A Budapest Airport számára óriási öröm, hogy az Emirates járatindításával újabb mérföldkövet ünnepelhetünk a magyar légiközlekedésben. Egy olyan gyorsan növekedő piac esetén, mint amilyen Budapest, alapvető fontosságú,
hogy világszínvonalú légitársaságokkal álljunk összeköttetésben, és nagy elégedettséggel tölt el bennünket, hogy az Emirates naponta közlekedő menetrendszerinti járatot indít Budapestről Dubajba, amely kiváló csatlakozási lehetőségeket kínál” – mondta el Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.

A naponta induló menetrendszerinti járattal az Emirates SkyCargo mindkét irányba
12 tonna rakományt szállíthat a poggyásztérben. A Magyarországról kivitt áru nagy részét várhatóan az Ázsia északi és csendes-óceáni részére exportált magyar vegyipari termékek adják majd. A szállítmányozási divízió várakozásai szerint a hazai behozatal túlnyomóan Ázsiából érkező félvezetőkből, telekommunikációs eszközökből és alkatrészekből, elektronikai cikkekből és személyes használati, illetve háztartási javakból tevődik majd össze.

Az Emirates budapesti járatindítása egybeesik a légitársaság 300 munkahelyet teremtő, több millió dolláros befektetéssel létrehozott ügyfélkapcsolati központjának október 28-i átadásával.

Az Emirates Airbus A330-200-as repülőgépei business osztályon 27, turista osztályon 251 férőhellyel üzemelnek. Az EK111-es járat 8:20-kor indul Dubajból és 11:35-kor érkezik Ferihegyre.* Az EK112-es Dubajba tartó járat Budapestről 15:05-kor indul és a Dubaj International repülőtéren 23:30-kor száll le.

A légitársaság utasai business osztályon és a turista osztályon egyaránt a legmagasabb színvonalú fedélzeti szórakoztatást – a legújabb nemzetközi filmsikereket, tévésorozatokat, zenéket és játékokat – élvezhetik. Az utazás alatt az üléstámlák kijelzőin keresztül SMS, email küldésére és műholdas telefonálásra is van lehetőség. Mindkét osztály utasainak jár a légitársaság bőkezűen megállapított poggyászkerete, a turista osztályon utazók esetén 30 kg, a business osztályra jegyet váltóknak 40 kg.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.