Komoly fejlődési tervek a LOT-tól

A lengyel légitársaság 2020-ig terjedő új növekedési stratégiája értelmében három év alatt nemcsak anyaországukban szeretnének vezető légitársaság lenni, hanem Kelet- és Közép-Európában is, évi 10 millió utast kiszolgálva, miközben új járatokat indítanak.

Európa ezen a táján sokkal nagyobb fejlődés bárható a légi piacon, mint más, telítettebb európai régiókban. Csak Lengyelországban egyik évről a másikra 5 százalékos forgalmi bővülést tervezünk, ami kemény feladat, de egyben nagyszerű lehetőség számunkra – hangsúlyozta Rafał Milczarski, a LOT igazgatótanácsának elnöke.

A hosszú távú járatokat tekintik a legnyereségesebbeknek, és e téren piacvezetőknek számítanak a régióban, főleg ami Észak-Amerikát és Ázsia üzleti központjait illeti. De Varsó a tekintetben is kiváló földrajzi adottságokkal bír, hogy Kazahsztán és Irán irányába is fejlessze járatait. Néhány héten belül a LOT közvetlen járatot indít Szöulba, a jövő évben pedig az amerikai Newarkba is repülni fog, miközben növeli a New York-i járatok számát, 2017 kora nyári időszakától kezdve.

Newark különösen fontos úti cél, hiszen sok lengyel él ott és gyakran járnak haza, ráadásul ez egy jó átszállási lehetőség Amerika más városaiba – tette hozzá Rafał Milczarski. Hamarosan egyéb új járatokat is bejelentenek, miközben változatlanul fontosnak ítélik a rövid távú európai járatokat is.

Mindeközben nem szeretnének drága légitársaság lenni, viszont többet akarnak nyújtani természetesen – akár a bőröndök súlyát tekintve, akár a fedélzeti ellátás színvonalában – mint bármelyik low cost légitársaság.

A társaság úgy tervezi, hogy 2020-ra 70 gépből áll majd flottája, amelyben 16 Boeing Dreamliner is helyet kap majd. Ami pedig az alkalmazottak számát illeti, 2020-ra 400 új pilótát avatnak majd fel és 1000 más, újonnan belépő fedélzeti dolgozó próbálhatja ki magát a levegőben a LOT-tal.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.