Kétszámjegyű bővülés a pozsonyi reptéren
Mind a teher-, mind az utasforgalom nőtt tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtéren, az utóbbi nyolcéves legmagasabb szintjére emelkedett.
A pozsonyi repülőtér utasforgalma 2016-ban 1 millió 756 ezer fő volt, 12,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Bár az utasszám a legmagasabb volt a 2008-ban elért, eddigi abszolút rekordot jelentő 2,2 millió utas óta, s az emelkedés egész évben folyamatos volt, az éves bővülés elmaradt a 2015. évi 15,4 százaléktól.
Tavaly a pozsonyi reptér teherforgalma is nőtt, éves szinten 9 százalékkal, 22 ezer 895 tonnára. A növekedés üteme enyhén felülmúlta az egy évvel korábbi 8,5 százalékot.
Az év során a légikikötőben a repülőgép landolások és felszállások száma megközelítette a 25 700-at. Ez 4 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi 14,6 százalékos bővüléssel szemben.
„A pozsonyi repülőtér a tavalyi évben rendkívüli eredményt ért el (…) a számok még jelentősen magasabbak lehettek volna, ha a geopolitikai helyzetet nem tette volna összetetté a terrorista támadások mindenütt jelenlévő veszélye” – mondta Ivan Trhlík, a pozsonyi repülőtér vezérigazgatója. Kiemelte: azt tartja a legnagyobb pozitívumnak, hogy az utasforgalomban a menetrendszerinti járatok utaslétszáma nőtt a legnagyobb mértékben, éves szinten 24 százalékkal, amivel elérte a 2008-as év szintjét, amikor a Sky Europe a csúcsán volt.
Tavaly a Pozsonyból induló menetrendszerinti járatok listája 7 új célállomással bővült, köztük a WizzAir által üzemeltetett Szkopje, illetve Kijev járatokkal, valamint a Ryanair által működtetett Eilat és Leeds-Bradford járatokkal.
Az eddig ismert tervek szerint az idén a pozsonyi reptérről a WizzAir készül új menetrendszerinti járatok beindítására, három célállomásra, Kolozsvárra, Tuzlába és Varsóba.
Az utasforgalomban tavaly is a július volt a pozsonyi repülőtér legerősebb időszaka, 257 ezer utassal. A Pozsonyból induló repülőgépekkel utazók legkedveltebb célállomása, jelentős utaslétszám csökkenés ellenére ismét London (234 ezer utas) lett, a második helyre Dublin futott be (131 ezer utas), a harmadik Berlin lett.
A legnagyobb utasforgalmat 2016-ban is a Ryanair légitársaság gépei bonyolították, amelyek Pozsonyból vagy Pozsonyba több mint 1 millió 161 ezer utast szállítottak, mintegy 10 százalékos éves forgalomnövekedést elérve.
A pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb, és egyben egyetlen európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője. A reptér 2012-ben átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes. A közel 540 alkalmazottnak munkát adó repülőtér eddigi legjobb évét 2008-ban zárta, 2,2 millió utassal.
Forrás: MTI
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.