Katamaránok Budapesten

Három-öt percenként érkeznének csúcsidőben a fővárosi kikötőkbe az agglomerációból bő másfél év múlva azok a katamaránok, amelyeket egy magyar cég gyártana és működtetne – tájékoztatta a szárazföldi közlekedést tehermentesítő elképzelésekről a Duna-Express Konzorcium vezetője hétfőn az MTI-t.

Három-öt percenként érkeznének csúcsidőben a fővárosi kikötőkbe az agglomerációból bő másfél év múlva azok a katamaránok, amelyeket egy magyar cég gyártana és működtetne – tájékoztatta a szárazföldi közlekedést tehermentesítő elképzelésekről a Duna-Express Konzorcium vezetője hétfőn az MTI-t.



Götz Sándor, aki hat éve foglalkozik a régiós vízi közlekedés terveinek kidolgozásával, elmondta, hogy az új közlekedési törvénytervezet már „nevesíti” ezt az elképzelést, így 2014 elején elindulhatnának az első katamaránok.
A tervek szerint eleinte négy-hatezer, 2020 táján húsz-huszonötezer, később mintegy negyvenezer utast szállítanának naponta a „vízibuszok” a két végpont – északon Visegrád, Kisoroszi és Vác, délen Százhalombatta, Érd és Szigetújfalu környéke – között, útba ejtve a fővárosi dunai kikötőket.
A konzorcium elképzelései szerint néhány év múlva 28 kikötő állna az utasok rendelkezésére, ebből 11 a fővárosi Duna-szakaszon – mondta Götz Sándor hozzátéve: ez azt jelenti, hogy a BKV jelenlegi kikötőin kívül legalább négy új vízi állomásra lenne szükség; egyre a Batthyányi téren, egyre a 4-es metró Fővám téri csatlakozó pontján, és kettőre az M0-ás közelében.
A konzorcium vezetője kiemelte, hogy a katamaránokat egy magyar cég tervezné, gyártaná, illetve működtetné, de, hogy milyen vállalkozásról van szó, és mennyibe kerülne a terv megvalósítása, arról egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Azt azonban elmondta, hogy 2014 első negyedévében két hajót állítanának forgalomba, amelyeket egy éven belül további 14-16, egyenként 165 fős befogadó képességű katamarán vízre bocsátása követne.
A menetrendszerű jártok elindulásának egyik fontos feltétele a magántársaság és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közötti szerződés létrejötte. A hajnaltól késő estig közlekedő katamaránok motorját megújuló energiával hajtanák, a „vízibuszok” körülbelül 34,5 kilométeres óránkénti sebességgel szelnék a vizet (ez a csúcsforgalomban araszoló autóbuszok sebességének közel duplája).
Az elképzelések szerint úgynevezett egységes, a katamaránon kívül autóbuszra és villamosra is érvényes jegyeket vezetnének be, de többfajta bérleti konstrukcióban is gondolkodnak.

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.