Jövő tavasszal duplázik a Vueling Budapesten

Visszatér, ráadásul mindjárt két európai nagyvárosból közlekedik 2015. nyarától a Vueling spanyol légitársaság. A 2015-ös nyári menetrendben Barcelonából és az idén megnyitott római bázisáról indít a légitársaság Budapestre járatokat, mindkét irányból heti háromszor.

Már foglalhatók a Vuelingnél a jövő nyári menetrendben, vagyis 2015. március 27-től induló járatok, Barcelona/El Prat és Róma/Fiumicino repülőtérről. Mindkét dél-európai városból heti 3 alkalommal érkeznek majd a flotta gerincét alkotó 180 személyes, Airbus A320-as típusú gépek. A Vueling a jövőre induló menetrend szerinti járatok mellett idén év végén az ünnepek alatt is közlekedik Budapestre. Úgy időzítették a járatokat, hogy azok ideális választást kínáljanak mindazok számára, akik a karácsonyt és az új évet Európa két nagyszerű városában, Barcelonában vagy Rómában szeretnék eltölteni.

A Vueling idén a nyári szezonban, három hónapig közlekedett Budapestre a katalán fővárosból, Rómában épp a közelmúltban, 6 repülőgéppel nyitott bázist.

A Vueling az Iberia és a British Airways légitársaságokat is birtokló International Airlines Group (IAG) tagja. A Vueling diszkont légitársasági modellhez hasonlóan működik, ám részben a hagyományos légitársaságoknál megszokott szolgáltatásokat is kínál. A repülőgépein található business osztály mellett a Vueling abban is kiemelkedik, hogy az utasok átszállási lehetőséget is választhatnak a légitársaság járathálózatán. Ennek köszönhetően utasainak közel fele üzleti utazó.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.