Gyorsvasút lesz az uniós városok között

A gyorsvasút már ma is a legversenyképesebb közlekedési formának számít 1000-1500 kilométeres távolságon belül.

A környezetvédelmi szempontok erősödése a vasúti közlekedés reneszánszát hozhatja el, mivel a gyorsvasutak egy bizonyos távolságon belül egyszerre fenntarthatóbb és versenyképesebb alternatívái a légi közlekedésnek – állapították meg a MÁV, a HungaroControl és a Nemzeti Közművek (NKM) vezetői Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

A DB negyedik generációs ICE-motorvonata (forrás: bahnbilder.warumdenn.de)

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kifejtette, az Európai Unió arra törekszik, hogy gyorsabbá és fenntarthatóbbá tegye a közlekedést, ennek egyik legfontosabb prioritása pedig a gyorsvasúthálózat fejlesztése. Megjegyezte, az uniós tervek szerint 2050-re valamennyi tagország fővárosa között meg kell teremteni a gyorsvasúti összeköttetést.

Homolya Róbert beszélt arról is, hogy a magyar vasút versenyképességét szintén a sebesség és a megbízhatóság fokozásával kell növelni. A szerelvények ma mindössze 82 kilométeren haladhatnak óránként 160 kilométeres sebességgel a 7700 kilométeres magyarországi vasúthálózaton – mondta, hozzátéve ugyanakkor, a Budapest–Esztergom vonal felújításának eredményeként 53 százalékkal emelkedő utasforgalom is azt mutatja, hogy érdemes vasúti fejlesztésekre költeni.

Alkér Zoltán, a Nemzeti Közművek Zrt. (NKM) infrastruktúráért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta, az elektromos mobilitás robbanásszerűen, a vártnál nagyobb mértékben terjed, Magyarországon például évente megduplázódik az elektromos járművek száma.

Forrás: MTI

Ez is érdekelheti
Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.