Felavatták a felújított Kossuth kompot

A közel 150 millió forintos saját beruházás keretében felújított Kossuth Lajos kompot szimbolikusan a Balaton közepén avatták fel.

A BAHART az elmúlt két évben közel 1,5 milliárd forintot fordított saját beruházásokra. Tavaly adta át a forgalomnak a Siófok katamaránt, idén húsvétkor a Nemzeti Regatta motorost, most pedig a Kossuth komp felújítása is megvalósult. A nehéz aszfaltburkolatot modern és könnyebb, ugyanakkor jóval időtállóbb anyagra cserélték. A felépítmény és a kormányállás teljesen megújult, korszerű mosdók kerültek kialakításra a fedélzeten. Az új komp már július második feléről szolgálja a kompközlekedést, avatására azonban csak augusztus elején került sor.

A Balatoni Hajózási Zrt. kompközlekedés szolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között tavaly több, mint 1,1 millió utas vette igénybe, mellyel 14 éves rekord dőlt meg. 2017-ben két nappal a 2016-os köszöntés előtt, már július 24-én elérte a BAHART a félmilliós utasszámot a kompközlekedésben, így idén is rekordszámú utasra számítanak év végéig.

A kompközlekedés esetében július 31-ig nagyságrendileg összesen több mint 585.000 utas vette igénybe a szolgáltatást, ráadásul annak ellenére, hogy az év első két hónapjában egyébként 51 napig szüneteltetni kellett a szolgáltatást a vastag jég és időjárási körülmények miatt. Az első hét hónapban szállított gépjárművek száma meghaladja a 210.000 darabot, míg a kerékpárok esetében ez a szám eléri a 33.500-at. A BAHART vezetése úgy látja a jelenlegi forgalmi adatokat elemezve, hogy idén is elérhetővé válik az a tavalyi kiemelkedő 1 millió szállított utas az üzletágban.

 

A főidényben, július 1. és augusztus 31. között az első komp Szántódrévből 6:40 perckor az utolsó 23.20 perckor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.00 órakor indul az első és 23.40-kor az utolsó kompjárat. A kompjáratokat a forgalom függvényében a menetrend felfüggesztésével sűrítik a forgalmas nyári időszakokban, ilyenkor a BAHART 4 komppal folyamatosan biztosítja az átkelést a Balatonon.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.