Egyedi repülőgép-típus a KLM-nél

A holland királyi légitársaság bemutatta egyik Boeing 787-9-esét, ami egy új kor hajnalát jelenti mind az utasok, mind a legénység számára.

Az új Boeing 787-9-es gép legfontosabb fejlesztései közé tartoznak az új World Business Class ülések, amelyeket teljesen vízszintesbe lehet helyezni és közvetlenül a folyosó mellett helyezkednek el; az Economy osztály ülései, amelyeket 40 százalékkal hátrébb lehet dönteni; egy fedélzeti szórakoztató rendszer; és a wifi minden utas számára, akik repülés közben is szeretnének online maradni. Végül pedig, a World Business Class, az Economy Comfort és az Economy Class külleme is sokkal vendégszeretőbb lett.

Az új repülőgép 2015 októberi bevezetésével a KLM flottája egy csendesebb és üzemanyag-takarékosabb típussal bővül – a környezetkímélő motorok szén-dioxid kibocsátása 20 százalékkal alacsonyabb az átlagosnál. A Boeing 787-9-esek érkezése a flotta beruházás programjának eredménye, ami még a Boeing 747-eseken bemutatott új World Business kabinokkal vette kezdetét. Ezt követte a Boeing 777-200-asokon telepített új World Business Class és Economy Class kabinok bemutatása, valamint a Boeing 777-300-asok szakaszos bevezetése. A KLM 2015 decemberében tovább folytatja flottája megújítását: elkezdik bevezetni az Embraer 175 és 190 típusokat is.

 

Kényelem és privát tér

A Boeing 787-9 fedélzeti dizájnja, elrendezése és karaktere mind a KLM-re van szabva. A kabinok belsejének megtervezésekor a cél a kényelem és a privát tér megteremtése volt a KLM márka értékeinek előtérbe helyezése mellett. A repülőgépeken fedélzeti wifi is van, ami a KLM wifi szolgáltatás beindításának első lépése. Mostantól lesz rá mód, hogy az utasok az erre használható eszközeikkel utazás közben is böngészhessenek. Ezen kívül a nagyobb ablakok, a magasabb kabinnyomás és a speciális LED világítás gondoskodik róla, hogy kellemesen teljen a repülés.

A World Business Class ülései teljesen vízszintesbe helyezhetők. Az ülések elhelyezkedése és dizájn kivitelezése is a lehető legtöbb privát teret biztosítja az utasoknak. Emellett minden World Business Class ülés közvetlen hozzáféréssel rendelkezik a folyosóhoz. A melegebb színek – minden ülés más árnyalatú – és egy nagy tároló rész mellett nagyméretű párnák és a kiváló minőségű takarók gondoskodnak az utasok kényelméről. Minden üléshez tartozik egy 16” méretű kijelző is, a kettős képernyő funkcióval egymással is játszhatnak, vagy a kézibeszélőn keresztül társaloghatnak, akár filmnézés közben is a repülőgépen utazók.

Az Economy Class ülések az eddigiekhez képest extra kényelmet biztosítanak. Az ülések 40 százalékkal hátrébb dönthetőek, és minden utasnak rendelkezésére áll egy konnektor is. A fedélzeti szórakoztató rendszer is fejlettebb lett: 11” méretű képernyők, HD minőségű érintőképernyők, interaktív 3D térképek, és a Seat Chat funkción keresztül pedig a távolabb ülő utasokkal való csevegés lehetősége is bekerült a repertoárba. A fedélzeti szórakoztató rendszer 150 filmhez, 200 tévéműsorhoz 12 nyelven, köztük számos helyi filmhez biztosít hozzáférést.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.