Debrecen Airport: erős évkezdet, barcelonai charter
Ez év januárjában 26%-kal több utas fordult meg a Debreceni Repülőtéren, mint egy évvel korábban. A nyáron Barcelonába is indul charterjárat a cívis városból.
2018. januárjában 24 070-en vették igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot. Ez minden idők legerősebb januári utasforgalma volt a Debrecen Airporton, ugyanakkor a magyarországi regionális repülőterek történelmében is.
Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2018-as januári eredményeket így foglalta össze: „A Debrecen Airport utasforgalmának stabil növekedése januárban is egyértelműen a stratégiai partnereinknek, a Wizz Air és a Lufthansa City Line légitársaságok debreceni utasforgalmi növekedésének köszönhető.
A forgalomnövekedésben jelentős szerepet játszanak a Lufthansa járatai
Fotó: Debrecen Airport
2017. december 18. óta már Európa és Izrael 8 gazdasági és turisztikai szempontból is rendkívül fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése a cívis városnak és így a kelet-magyarországi régióknak. 2018-ban további növekedésre számítunk a külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számát illetően, ezáltal a régió szállodáinak kihasználtsága is tovább javulhat.
A vendéglátóhelyek, szabadidős és rekreációs szolgáltatók, illetve a taxi- és más személyszállító cégek forgalom, továbbá az ÁFA- és IFA-bevételek is jelentősen fognak növekedni a régiónkban.
Az idei évben is tovább bővül a Debrecen Airport kínálata, hiszen 2018. március 29-től a Lufthansa már hetente ötször szállít utasokat Debrecenbe.
A nyári charterszezonban a rendszeres német beutazó chartergépek mellett Törökországba már heti kétszer, Görögországban Zakynthosra és a bulgáriai Burgaszba utazhatnak tőlünk a környék lakói. Az egyiptomi Hurghadába nagyobb gépkapacitással biztosítunk nyári járatokat. A nyár abszolút újdonsága és slágerdesztinációja Barcelona lesz, ahová 2018. június közepétől szeptember végéig közlekednek a járatok.
2017-ben elkezdődtek azok az infrastruktúrával összefüggő beruházások (ILS2 rendszer kiépítése, az irányított légtér bevezetésének előkészítése és az autópálya-összeköttetés) amelyekkel a repülőterünk a régió meghatározó repülőtérré válik a következő években” – fogalmazott Tamás László.
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.