A Sixt száz éves történelmének legjobb pénzügyi évét zárta
Az idén száz éves Sixt, a nemzetközi autókölcsönző piac egyik vezető szolgáltatója, történelmének legjobb pénzügyi évét zárta 2011-ben. Az előzetes számítások szerint az adózás előtti eredmény 35,8% százalékkal nőtt az előző évhez képest, és ezzel megközelítette a 140 millió eurót.
Az idén száz éves Sixt, a nemzetközi autókölcsönző piac egyik vezető szolgáltatója, történelmének legjobb pénzügyi évét zárta 2011-ben. Az előzetes számítások szerint az adózás előtti eredmény 35,8% százalékkal nőtt az előző évhez képest, és ezzel megközelítette a 140 millió eurót.
A teljes árbevétel 1,7%-kal nőtt 1.54 milliárd Euróról 1.56 mlliárdra emelkedett, vagyis a vállalat a kiemelkedő nyereséget jelentős részben a takarékos költséggazdálkodásának köszönheti.
„A nemzetközi vállalatbirodalom magyarországi szolgáltatójaként hadd emeljem ki, hogy míg Németországban a kölcsönzési árbevétel 11%-kal nőtt, a vállalat – erőteljes nemzetközi terjeszkedésének köszönhetően – külföldön ennél lényegesen erőteljesebben (átlagosan 20%-kal) tudta növelni kölcsönzési árbevételeit, és főleg ennek köszönhető a rekorderedmény” – jelentette ki Dévai Gábor, a Sixt képviseletét ellátó Wallis Autókölcsönző Kft. ügyvezetője, amit még egy számadattal egészített ki: „A nemzetközi bevételek részaránya a teljes bevételeken belül 30-ról 32%-ra emelkedett 2011-ben”.
A Sixt Lízing is jelentősen növelte a nyereségességi szintjét, különösen azzal, hogy a magasszintű flotta menedzsment szerződésekre és a belső hatékonysági mutatókra fókuszált, mint például a gépjármű beszerzés és a műhelyi szerviz szolgáltatások. Az adózás előtti eredmény 34,2%-kal haladta meg az előző évit, s az idei 25.4 millió Euró a legmagasabb eredményhozzájárulás, amelyet a Sixt történelme alatt a Lízing Üzleti egység elért.
A Sixt növelte a befektetéseit is a múlt évben. A beszámoló évében 158,900 gépjárművet (2010: 140,700 gépjármű) szereztek be a kölcsönző és lízing flottába, amely így 3.75 milliárd euró értékre rúg (2010: 3.15 milliárd euró). Ez a befektetés 13%-os emelkedés a gépjárművek számában, és 19%-os emelkedés az összértékükben.
2011-ben a Sixtnek sikerült megerősítenie a saját tőkebázisát. December 31-től a társaság saját tőkéje 596.1 millió eurót ért el, 10,2%-kal – azaz 55.2 millió euróval – magasabb értéket, mint 2010-ben (540.9 millió euró). A saját tőke 25,6%-ka az összes eszköznek (2010 december 31.-én: 24.3%), amely továbbra is a rangsor elején szerepel Németország kölcsönző és lízing szektorában.
Az igazgatótanács előterjesztette a Felülvizsgáló Bizottságnak és az éves közgyűlés tagjainak, hogy a 2011-es pénzügyi év alapján 0.60 Euró értékű osztalék jár egy törzsrészvényért, és 0.62 Euró az elsőbbségi részvényért, valamint 0.15 Euró bónusz jár minden részvénytípusért. Egy évvel korábban 0.50 Euró járt a törzsrészvényért és 0.51 Euró a törzsrészvényért, ezenfelül 0.20 bónusz járt minden részvénytípus mellé (a 2010-es évben a számadatok kétszer annyi részvényre lettek leosztva, mert a cég forrásai nőttek). A javaslat elfogadása a nyereség 38 százalékát fizeti ki a cég részvényeseinek osztalék formájában.
Az elmúlt száz év legjobb üzleti eredményét bejelentő sajtótájékoztatón Erich Sixt, a Sixt Csoport vezérigazgatója, figyelmeztetett arra is, hogy az idei évben bonyolultabb piaci kihívásoknak kell megfelelni, de a cég felkészülten fogadja az új kihívásokat.
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.