A kényelem jegyében újul meg a KLM fedélzete

Ülés-chat, 150 film, 200 tv-műsor, könnyebb székek – bemutatkozott a KLM két felfrissített fedélzeti osztálya.

A holland királyi légitársaság üzembe helyezte első, olyan Boeing 777-200-as típusú repülőgépét, amelyen a World Business és a turistaosztály kabinjait is felújították, valamint a fedélzeti szórakoztató rendszert is átalakították.

A megújuló economy osztályon több lábtér és modernebb fedélzeti szórakoztató rendszer áll az utasok rendelkezésére, amelynek része egy közel 23 centiméter átmérőjű, HD minőségű érintőképernyő, interaktív 3D kártyák, valamint egy „ülés-chat” alkalmazás is, amellyel az egymástól távol ülő utasok cseveghetnek egymással. Ugyanakkor ergonomikusan optimalizálták a fejtámlákat is, amelyek így még tökéletesebben tartják a nyakat, de az utasok kényelméhez járulnak hozzá a speciálisan kialakított párnák is. És az új fedélzeti szórakoztató rendszer számos nyelven több mint 150 filmhez – köztük sok helyihez – és 200 tévéműsorhoz biztosít hozzáférést. Egy másik fontos fejlesztés, hogy az új ülések kategóriájukban a legkönnyebbek a piacon, a kisebb súly pedig alacsonyabb üzemanyag-fogyasztást, és ezáltal alacsonyabb szén-dioxid kibocsátást jelent.

A tizenöt darab Boeing 777-200-as teljes felújítását 2015 végéig fejezik be a holland királyi légitársaságnál, a Boeing 777-300-asokat és a többi típust ezt követően kezdik majd renoválni. A 2015-ös év folyamán két, már az új fedélzeti jellemzőkkel bíró Boeing 777-300-assal bővül a KLM flottája, amely ekkorra már 25 repülőgépből fog állni.

Az economy osztály mellett a KLM Boeing 777-es flottájának új, World Business osztályát is bemutatták. Az újratervezett kabinok középpontjában az ülések állnak, amelyek új pozíciójuknak és más egyéb dizájn elemeknek köszönhetően tökéletes privátszférát biztosítanak alvás vagy munka közben. A kabinok alapját meleg színek adják, amelyek ülésenként eltérnek, emellett pedig megnövelt terekkel igyekeztek minél nagyobb kényelmet teremteni a tervezők. A nagyobb, puhább párnákkal és az új, kiváló minőségű takarókkal a World Business légköre barátságosabb és otthonosabb lett. A több mint 40 centiméter átmérőjű képernyők, amelyeket kis kézi érintőkijelzőkkel irányíthatnak az utasok, a luxus-élményhez járulnak hozzá. Ezeken a monitorokon, az új osztott képernyős opciónak köszönhetően az utasok akár egyszerre nézhetnek filmet és chatelhetnek egymással, vagy játszhatnak is egy időben.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.