Lassabban nő az európai légiforgalom
Az Eurocontrol a következő néhány évre még közel 3%-os forgalmi növekedést jósol, ám 2020 után várhatóan 2% alá csökken a bővülés üteme.
A forgalom növekedését pozitív irányba tolhatja el a repülőgépek telítettségének jelenlegi növekedése, ami további járatok indítására sarkallhatja a légitársaságokat. A mostani, romló gazdasági kilátások – főleg a brexit előtt néhány héttel még mindig bizonytalan megállapodás – azonban ennél is nagyobb negatív hatást eredményeznek az Eurocontol szakértői szerint.
Míg 2018-as év még erős (3,8%-os) forgalomnövekedést, és rekordnagyságú utasforgalmat hozott, a negatív jelek már érezhetőek voltak az év második felében. Az emelkedő üzemanyagáraknak, a geopolitikai feszültségeknek és a romló gazdasági környezetnek több, nagy múltú légitársaság is áldozatául esett.
A fenti hatások figyelembe vételével elkészült jelentés a következő néhány évre még közel 3%-os forgalmi növekedést jósol, ám 2020 után – a gazdasági kilátásokat alapul véve – 2% alá csökken a bővülés üteme. Ez azt jelenti, hogy míg 2016-2020 között éves szinten 3,2%-kal bővül a forgalom, a 2021-2025 közötti időszakban már csak a felével, évente 1,8%-kal fog növekedni.
Magyarországon 2020-ig 5% körüli éves bővülés várható – ami amúgy jelentős visszaesés a 2018-as 10%-hoz képest – ám a növekedés 2021 után hazánk légterében is közel a felére csökken majd.
Forrás: AIRportal