Újra online a Lufthansa

Bizonyos észak-atlanti járatokon ismét elérhető a repülés közbeni Internet szolgáltatás az utasok számára a Lufthansa jóvoltából. Január 31-ig ingyenesen vehető igénybe a szolgáltatás.

Bizonyos észak-atlanti járatokon ismét elérhető a repülés közbeni Internet szolgáltatás az utasok számára a Lufthansa jóvoltából. Január 31-ig ingyenesen vehető igénybe a szolgáltatás.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Lufthansa már korábban bejelentette terveit a 2006-ban megszűnt szolgáltatás újraindítására, ám ez most realitássá vált. Az egyelőre csak néhány járaton elérhető Fly Net szolgáltatás ezúttal a Panasonic és a Deutsche Telekom jóvoltából valósult meg, idővel pedig légitársaság teljes interkontinentális flottáján igénybevehető majd. A vezeték nélküli elérés pillanatnyilag egyfajta bevezető, teszt jelleggel zajlik, így január végéig ingyenesen használhatják azt a szerencsés utasok.

Februártól a szolgáltatás költsége 10,95 euró lesz óránként, avagy 19,95 euró 24 órás használat esetén, utóbbi esetben a szolgáltatás a kapcsolódó járatokra is „továbbvihető” majd. A szélessávú fedélzeti hálózat az ígéretek szerint minden igényt kielégít majd, 2011 tavaszára pedig a különféle elektronikus eszközök közti kommunikáció lehetősége is megoldott lesz.

 

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.