Szabad kitekintés

Különös ötlettel álltak elő az Airbus mérnökei, reményeik szerint hamarosan teljesen átlátszó kabinú repülőgép épülhet.

Különös ötlettel álltak elő az Airbus mérnökei, reményeik szerint hamarosan teljesen átlátszó kabinú repülőgép épülhet.

 

Az eddig sosem látott „körpanorámát” elméletben már meg lehet valósítani, egy speciális kerámia réteg segítségével érnék el a hatást, mely elektromosság hatására átlátszóvá válik. A kissé különös gondolat csak egy azok közül, ami az európai repülőgépgyártó ötlet-gyárosainak fejeiből kipattant, Alex Krein, a kutató részleg vezetőjének elmondása szerint a cél minden esetben a repülési élmény megváltoztatása, jobbá tétele. „Azt mondtuk mérnökeinknek, hogy engedjék szabadjára fantáziájukat” – mondta Krein, ennek eredménye lett az átlátszó burkolat, de az önjavító repülő, és a szárnyak helyett a géptestbe épített hajtóművek is. „Teljesen realisztikus képet kaptunk ezzel arról, milyen lehet majd a repülés 2050-ben. Mi több, a szükséges technológiák túlnyomó része már most is létezik.”

 

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.