Szálloda lesz a Hagymatikum közelében

Pályázatot ír ki a makói önkormányzat a Teleki utcai egykori rendőrszékház hasznosítására. A város elképzelése hosszú ideje az, hogy ebben az épületben szálloda legyen, amit a Hagymatikum szomszédsága indokol.

A műemlék jellegű, helyi védelem alatt álló, romantikus stílusú épület 2004 utolsó napjaiban került az önkormányzat tulajdonába. A mostani előterjesztés szerint az épületegyüttes minimális vételára 90 millió forint plusz ÁFA, pályázni augusztus 21-ig lehet rá, és a jelentkezőnek 5 éven belül szállodát kell nyitnia benne – ha ez nem sikerül, az önkormányzatot visszavásárlási jog illeti meg.

Hagymatikum
Öt éven belül hotel nyílhat a Hagymatikum szomszédságában

A makói képviselő-testület a rendkívüli ülésen elfogadta a város településképi arculati kézikönyvét, a településkép védelméről szóló rendeletet és a településfejlesztési koncepciót. Ezek a társadalmi és szakmai egyeztetések összegzése alapján készült dokumentumok azt határozzák meg, miként nézhet ki, milyen irányba fejlődhet Makó a jövőben.

Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.