Megnyílt a Meininger Hotel
Budapesten nyitott új szállodát a Meininger Hotels. A 184 szobás és 751 ágyas Meininger Budapest Great Market Hall a Fővám téri Központi Vásárcsarnok mellett, a Duna-parti sétány közelében várja vendégeit.
A feltűnő, hullámokra emlékeztető, betonból és üvegből készült épület a belváros közvetlen közelében található. A bruttó 6 600 négyzetméter alapterületű hétemeletes szálloda a Meininger Hotels első épülete Magyarországon.
A belsőépítészeti koncepciót a magyar iparművészet és a szomszédos Fővám téri Központi Vásárcsarnok ihlette, amelyet neogótikus stílusával Európa egyik legszebb épületeként tartanak számon.
A nyilvános helyiségek, mint például a recepció, a lobby, a reggelizőterem, a társalgó és a bár a tágas földszinten találhatók. Az épület ezen kívül mélygarázzsal és a szállodaláncra jellemző vendégkonyhával és játékteremmel rendelkezik.
A Központi Vásárcsarnok melletti új szálláshely egyaránt várja azokat, akik egyedül vagy csoportosan utaznak, illetve akik üzleti útra érkeznek a fővárosba.
A szálloda (teljes neve: Meininger Budapest Great Market Hall) a Ferencvárosban, a Központi Vásárcsarnok és a Szabadság híd között helyezkedik el, a Váci utca közvetlen közelében. Az épülettől sétatávolságra két metróállomás is található.
A szállodalánc a tervek szerint idén egy további új piacra is belép, nyáron nyitja meg első hoteljét Franciaországban.