Elindult az Év Szállása verseny

Elindult a szavazás, ezzel kezdetét vette az idei Év Szállása verseny. A legjobb szálláshelyek mellett keresik az Év Turisztikai Települését, valamint a Turizmus Szakma Példaképét.

Július 19. és október 30. között zajlik az Év Szállása verseny, melyen közel 10 ezer belföldi szálláshely közül dől el a nyertes cím. Idén nemcsak a Szallas.hu oldalon regisztrált szálláshelyek, hanem a legvonzóbb turisztikai attrakciók is szavazás útján szállnak ringbe a győzelemért.

A legjobb szálláshelyek kiválasztása vendégértékelések alapján, online voksok leadásával és a szakmai zsűri segítségével valósul meg.

Új lendület kedvezménykuponokkal

„Tavaly nagy lendületet vett nálunk az élményturizmus támogatása, ezért vezettük be a belföldi foglalások mellé járó kedvezménykuponokat, melyeket a szálláshely térségében lévő látnivalókban tudják érvényesíteni a vendégek – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. – Célunk, hogy ne csak a szálláshelyeken töltsék idejüket a turisták, hanem a térség idegenforgalmát is fellendítsük. A szavazás bevezetésével kellő figyelmet kapnak a nevezetességek is.”

A honlapon leadható voksokból keletkező eredmény mellett a szálláshelyek adatlapján található közel 800 százezer vendégértékelés is számít, ezek alapján állapítják meg a Minőségi Díj kategória nyertesét. Idén is keresik az Év Turisztikai Települését: a kategóriában minden olyan magyarországi település versenyez, ahol legalább egy szálláshely található.

Szallas.hu
Ismét keresik a legszebb hazai szálláshelyeket. Fotó: Szallas.hu

Az előzőek mellett a Turizmus Szakma Példaképének járó díjat is átadják. „Olyan emberek jelölését vagy pályázatát várjuk, akik kiemelkedő belföldi turisztikai terméket hoztak létre például szálláshelyükkel, turisztikai attrakciójukkal vagy rendezvényükkel – mondta a szakember. – A Turizmus Szakma Példaképe által megteremtett dolog iránymutató a régió és más piaci szereplők számára.”

 

Nem csak a vendégek zsűriznek

A vendégértékelések és a verseny időtartama alatt leadott szavazatok mellett 8 tagú zsűri is rangsort hirdet a 4-5 csillagos, az 1-3 csillagos hotelek, valamint az Apartman, Vendégház, Panzió kategóriákban. Az „ítélő bizottságot” idén Horváth Vilmos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai Kollégium elnöke, Majoros Szilvia, a tavaly fődíjat nyert békéscsabai Luxus Wellness Apartman képviselője, Pataki Zita televíziós műsorvezető, Vágó Ágnes, a Vendég & Hotel vezető szerkesztője, Szántó Zoltán, a Turizmus.com főszerkesztője, Hegedűs Attila, a BDO ügyvezető igazgatója, valamint a Szallas.hu oldaláról Szigetvári József ügyvezető és Papp István termékmenedzser képviselik.

A verseny főtámogatója az OTP SZÉP-kártya.

 

A Szallas.hu-ról

A 2008-ban indult portál a GKI Digital 2017-es felmérése szerint jelenleg Magyarország legnagyobb szállásfoglaló oldala. Ma már öt kontinensen 175 ország szálláshely-kínálatát közvetíti az utazni vágyóknak, akik számos szűrési lehetőség (szállás típusa, wellness-szolgáltatások, fizetőeszközök) segítségével találhatják meg a számukra megfelelő ajánlatot. A honlapnak több mint 1 000 000 regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy 2 000 000 látogató keresi fel. A szálláshelyek kiválasztását közel 800 000 független vendég értékelése könnyíti meg.

Ez is érdekelheti
Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.