Stratégia mentén, következetesen

Interjú Ferenczy Anikóval, a Novotel Budapest City & Budapest Kongresszusi Központ értékesítési vezetőjével.

Business Traveller Hungary: Anikót, a Budapest Kongresszusi Központ jelenlegi értékesítési vezetőjét szélesebb körben az MT Zrt. kongresszusi irodájának élén ismerte meg a szakma. Milyen volt „visszaülni” gyakorlati oldalra?

Budapest Kongresszusi KözpontFerenczy Anikó: Nem tagadom, itt érzem igazán elememben magam. Inspiráló, hogy nincs két egyforma nap, mindig történik valami váratlan. Manapság is rendszeresen érnek meglepetések, vannak új kihívások. Sokfélék a rendezvények is, egyik nap még komolyzenei koncertnek vagy épp egy gálavacsorának adunk helyet, másnap már egy tudományos konferenciát bonyolítunk. Közben az is előfordul, hogy boxringnek kell berendeznünk a Pátria termet.
De nagyon érdekes és hasznos öt évet töltöttem el a Kongresszusi Irodánál, rengeteg kapcsolatra és tapasztalatra tettem ott szert. Széles rálátásom nyílt a kongresszusi piacra, amit most kamatoztatni tudok. Megtanultam például az ügyfél fejével gondolkodni.

 

BTH: Szárnyal Budapest, és a MICE újra felfedezte magának a várost. Ön hogyan látja, milyen ma a piac?

F.A.: Budapest ma nagyon népszerű. Keresleti piac van, aminek az előnyeit mi is élvezzük. A BKK 2016-ban érte el 30 éves működésének legmagasabb árbevételét,
amelyet 2017-ben sikerült még közel 40 százalékkal túlszárnyalni. Az idei év is jól indult, de ilyen bázissal a szinten tartás is impozáns célnak számít.
A város tehát dübörög, de nem szabad elfelejteni, hogy mi nem sprinterek, hanem hosszútávfutók vagyunk: a rendezvények terén már a 2020. évi naptárat töltjük. A nagy kongresszusok helyszínei legalább 2-3 évvel az esemény előtt eldőlnek, ezek adják a bevételeink és a foglaltságunk gerincét.
A többit, azaz a corporate és a leisure forgalmat már könnyen hozzáigazítjuk. Ebből a szempontból különbözünk a belvárosi szállodáktól, ahol az online foglaló turisták gyorsabban megtöltik a szállodát.

 

BTH: A kongresszusi központ számos változáson ment keresztül az utóbbi években. Bemutatná ezeket?

F. A.: Sok tekintetben átstrukturáltuk a működést. Először az egyes szegmensek összetételét alakítottuk át, amikor 2015 őszén ide érkeztem. Korábban, a válság évei alatt nagy súlyt kapott a leisure célcsoport, ma viszont ez már nem indokolt egy MICE-fókuszú komplexumban, ezért visszaállítottuk az arányokat, hogy a MICE, a corporate és a leisure egészségesen egészítsék ki egymást. Átalakult a csapat is, célzottabban osztottuk fel, ki mivel foglalkozik, és ki miért felel.

BTH: Női lágysággal vagy „férfias” keménységgel viszi keresztül a céljait az apparátuson?

F. A.: A keménység helyett sokkal inkább abban hiszek, hogy jó célokat kell kitűzni, és következetesen felvázolni az azokhoz vezető lépéseket. Ha a kollégák látják a célokat és az eredményeket, egyfelé húz a csapat. Ehhez persze megfelelő emberek kellenek. Konfliktusok óhatatlanul előfordulnak, ilyenkor van szükség a vezetői énre, de a kulcs valahol itt van.

Mindehhez nélkülözhetetlen egy adag határozottság, de ha következetesen hozunk döntéseket, akkor a kollégák partnerek tudnak lenni. Viszont én csak az irányt adom meg, utána már kellő szabadságot kap mindenki a megvalósításra, a bizalom nálam alapvető.

Lényegében ez az egész egy óriási csapatmunka: a kongresszusi központ és a 319 szobás szálloda egy 100 fő körüli társaság összehangolt tevékenységére támaszkodik. Ami pedig az ügyfeleket illeti, szerintem kiemelten fontos a jó kommunikáció, hogy ne mindenáron azt akarjuk „rásózni” a partnerre, amink van, hanem hallgassuk meg, nekik melyek a döntési szempontjai. Ehhez talán valóban jól jön egyfajta nőies, kompromisszumkereső, nyílt hozzáállás.

 

BTH: Miben fejlődött a legnagyobbat a komplexum, és miben számít egyedinek?

F. A.: Kapacitásait és adottságait tekintve nincs még egy ilyen létesítmény Magyarországon. Amikor ide érkeztem, egyfajta rebranding is elkezdődött, mert véleményem szerint a nemzetközi piacon első körben a várost, második körben a kongresszusi központot fontos előtérbe helyezni, és csak aztán jöhet
a szálloda. Ennek szellemében új katalógus és weboldal készült, a teljes online és offline megjelenés átalakult.
Idén januártól ICCA-tagok lettünk – az 50 éve alapított International Congress and Convention Association 1100 céget és szervezetet tömörít 100 országból -, második helyszínként Magyarországon. Igyekszünk a nemzetközi szervezet nyújtotta előnyöket és lehetőségeket is kihasználni.
Folyamatosak az infrastrukturális fejlesztések mind a szálloda területén, mind a kongresszusi központban. A nagy nemzetközi kongresszusok megkövetelik
a legkorszerűbb technikát, így egyebek mellett új technikai páholyt építettünk ki és eszközállományban is sokat fejlődtünk.

 

Budapest Kongresszusi Központ

BTH: Szembetűnő, hogy az utóbbi években kiemelkedő színvonalú a catering. Tudatos volt ez a lépés?

F. A.: A szálloda igazgatója F&B területről érkezett, részéről tudatos volt ez a váltás. Mivel a keretek adottak, a szolgáltatásban, a tartalomban tudunk még jobbak lenni. Szeretnénk, ha a partnerek más szemmel néznének a kongresszusi központra, hiszen nemcsak nagyszabású rendezvényeknek tudunk helyet biztosítani, de elegáns és exkluzív gálavacsoráknak is méltó helyszínei vagyunk. Az új F&B koncepció a teljes palettát érinti a papírzacskós lunch
boxoktól a kávészüneteken át a többfogásos ültetett vacsorákig.
Április közepétől pedig mindezt továbbgondolva új szolgáltatással jelentünk meg: Novo Catering néven mostantól ételkiszállítást is vállalunk a környékbeli cégekhez, a helyben megtartott rendezvényekre, meetingekre, tárgyalásokra. Előzetes felméréseink alapján lesz rá igény, kíváncsian várjuk, hogyan reagál rá a piac.

 

BTH: Vezetőként és nőként mi legörömtelibb és mi a legnehezebb ebben a munkában?

F. A.: Még ma is nagy öröm és sikerélmény, ha jó áron elnyerünk egy komoly üzletet. Mivel nyílt opciókkal dolgozunk, ahol egy időpontra egyszerre több esemény is versenyben van, néha olyan ez az egész, mint egy gigantikus monopoly, ahol sakkozunk a lehetőségekkel, adottságokkal. Borzasztóan élvezem, szinte nem is munkaként élem meg.
Az idővel viszont állandó harcot vívok. Van két gyerekem, rengeteg hobbim, a család és a munka egyensúlyát elérni örök probléma, ráadásul egy órát utazom ide és egyet haza. Évek kellettek, mire el tudtam választani a kettőt, és tudatosan meg tudtam húzni a határt a munka és a magánélet között.

 

BTH: Ilyen tempó mellett mivel töltődik fel?

F. A.: Bevallom, minden téren ez a dinamizmus jellemez: lételemem a sport, de abban is az adrenalint keresem. 15 évig versenyszerűen vívtam, most aktívan squasholok, az új szerelem a vízisí, és sok más mellett szeretném kipróbálni a bobozást is. A gyerekeim is aktívan sportolnak, úgy gondolom, a versenysport életre nevel.
A másik nagy szenvedély a kertészkedés, nagy kertem és nagyon sok növényem van, örökzöldek, virágok, többféle rózsa. Én nem ruhaboltokba járok, hanem
kertészetekbe. A sales tevékenység sokszor megfoghatatlan és nincs azonnal kézzelfogható eredménye, a kertészkedésben viszont azonnal látja az ember a munkájának a gyümölcsét.

 


Ferenczy Anikó 2015. november 16-tól a Novotel Budapest City & Budapest Kongresszusi Központ értékesítési és marketingvezetője. A szakember 1998-ban szerzett közgazdász diplomát a Budapesti Gazdasági Főiskola Idegenforgalom és Szálloda Szakán. Pályafutását nemzetközi szállodaláncoknál kezdte, különböző vezetői beosztásokban dolgozott sales és marketing területen. Öt éven át vezette a Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodáját igazgatóként, ahol a fő feladata a magyarországi MICE piac stratégiájának az átalakítása, marketingtevékenységének és kommunikációjának fejlesztése volt.


 

Ez is érdekelheti
Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.