Hófehér kaland

Öt nap, 330 kilométeres távolság, sarkvidéki hideg és ordító csend. Nappal kutyaszán, éjszaka sátor. Zaja Kittynek elhisszük, hogy a Fjällräven Polar megváltoztatta az életét.

Honnan jött a motiváció, hogy elindulj a világ egyik leghíresebb, kutyaszános sarkvidéki túráján?

Amikor 2016-ban megláttam a verseny felhívását, egyből tudtam, hogy ez a nekem való kaland, hiszen a kutyákat, a természetet és a kalandot is nagyon szeretem. Kijutni egyáltalán nem lehetetlen, mindössze egy frappáns bemutatkozó videót kell készíteni hozzá. Egy régiót két jelentkező képviselhet: egyiküket a közönség szavazza meg, a másikat pedig a zsűri választja ki. A résztvevőket a „rókás márka”, a Fjällräven szponzorálja, ezzel is bizonyítva, hogy megfelelő felszerelésben a hétköznapi emberek is képesek extrém teljesítményre.

Az első évben nagy reményekkel indultam, de a szavazatok alapján csak a második lettem. Nem adtam fel, a következő évben éneklős videóval készültem, hiszen anyuval mindig énekelünk a kocsiban. Azt is igyekeztem megmutatni, hogy a kutyák iránti szeretetem túlmegy az „egészséges” határon. Ez alkalommal sikerült, a régiónkban az első lettem, a 144 ország 4573 résztvevője közül pedig enyém lett a 3. legtöbb szavazat.

Hogyan készültél fel az extrém körülményekre?

A korábbi résztvevők élménybeszámolóiból tudtam, hogy nem a fizikai megterhelés lesz kemény, inkább mentálisan kell bírni a gyűrődést, a hideg, a magány és a monotonitás lesz a legnagyobb ellenségem. Azért persze felkészültem fizikailag is, heti 5-6 alkalommal sportoltam, mozogtam, hogy a lehető legjobb kondícióban legyek. Ez jól is jött, hiszen a sátrat esténként akkor is fel kellett állítani, ha mozdulni sem volt erőnk, és az ivóvizet is magunknak kellett olvasztani az öt nap során végig.

Mi jelentette számodra a legkomolyabb nehézséget?

A Fjällräven a túra előtt nem túl közlékeny. Megkérdezi a résztvevők ruhaméretét, útlevélszámát, és közli, mikor kell ott lenni a repülőtéren. Stockholmban volt a gyülekező, innen utaztunk a festői Sigtunába, amely Svédország legrégebbi városa. Itt a cég munkatársa, Johan Skullman 3-4 órás felkészítő tréning során összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan tudunk a természettel együtt élni, hogyan kell felöltözni és alkalmazkodni a -25, vagy akár -30 fokos hideghez. Ezután a norvég Tromsø-be repültünk, ott található a világ legészakibb sörfőzdéje, botanikus kertje és planetáriuma.

De mi természetesen itt sem várost néztünk, hanem a szabadban aludtunk és gyakoroltuk a sátorállítást, tűzcsiholást. A harmadik napon találkoztunk először a szánhúzó kutyákkal, nagyon aranyosak és kezelhetőek voltak. Ám míg a kutyusokkal semmi gondom nem volt (csak látszatra irányítottuk mi őket, valójában az előttünk haladó gazdájukat követték), a sátorállítás a -25 fokban is képes volt megizzasztani. A „sátortársnak” kapott szerbiai színésznővel minden este megszenvedtünk az alvásért.

Mi volt a legkülönlegesebb élményed?

Talán amikor Kirunában, a célban megmártóztunk az 1 fokos vízben, a sarki fény alatt. Itt helyi szokás a tavon léket vágni, és szaunázás után megmártózni a jeges vízben. Mindez az embert próbáló túra után elképesztő, felszabadító érzés volt. Pedig az út során minden úgy volt, ahogy vártam: a sarkvidéki hideggel könnyebb volt megbirkózni, mint a magánnyal.

Reggel és este ugyan együtt voltunk, mentálisan azonban nagyon megterhelt az a 4-8 magányos óra, amit a szánon állva töltöttünk. Egyedül voltunk önmagunkkal és a gondolatainkkal, ami a modern embernek rémisztő. Én minden nap sírtam egy kicsit a szánon, nem azért, mert fájt a múlt, vagy mert aggasztott a jövő, egyszerűen mindennap megkönnyebbültem egy kicsit.

Milyen változásokat indított el benned a túra?

Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de nekem tényleg megváltoztatta az életem a Fjällräven Polar. A szánon állva azt éreztem, megérkeztem. Felejthetetlen élményt kaptam, és menet közben az is letisztult bennem, hogy mit várok az élettől. Hiába szerettem a munkám, hazatérve fuldokoltam a 20 négyzetméteres irodában, a nyomtatványok és az adminisztratív teendők között.

Rövidesen felmondtam, és elkezdtem azon gondolkodni, hogyan tudnék a kutyák iránt érzett szenvedélyemből megélni. Egy ismerősöm szólt, hogy Svédországban túravezetőt keresnek. Rögtön írtam nekik, nem titkolva, hogy a Polar az összes releváns tapasztalatom. Kaptam két hetet, hogy bizonyítsam rátermettségemet és végül Kirunában ragadtam.

A tavalyi év 24 résztvevője közül egyedül én lettem túravezető, tehát nem állíthatom, hogy a Polar minden résztvevőnek felforgatja az életét. De az biztos, hogy egy ilyen kaland segít tisztázni a bennünk kavargó érzéseket.

Hogyan telik most egy napod?

Kirunában egész nap a szabadban, a kutyákkal vagyok. Reggel 7 körül kezdődik, és délután 5-6 óráig tart a munkaidőnk. Az őszi hónapok a tréningezéssel telnek, felkészítjük a kutyusokat a turistaszezonra, télen pedig napi 2-3 szános kirándulásra visszük a vendégeket.

Együttműködünk az Északi Sarkkör közelében, Jukkasjärvi városkában található Jéghotellel, mely a világ legelső ilyen típusú szállodája. Minden decemberben újjáépítik, hogy aztán bezárjon. Az átlagosan -5 fokos szobákban jókat alszanak a vendégek. Az ide látogatók imádják a tradicionális szaunázásokat, a rénszarvas- és kutyaszántúrákat. A kisebb szánokat maguk is vezethetik. Óriási kaland, mindenkinek ajánlom!

A Fjällräven Polar keveseknek adatik meg. Tudnál ajánlani hasonló, ám könnyebben elérhető kirándulást azoknak, akik néhány napra ki akarnak szállni a mókuskerékből?

Az első, sikertelen jelentkezés után a Fjällräven kárpótlásként meghívott bennünket a Classic-túrájukra, Lappföldre. Ez szintén egy ötnapos, 110 kilométeres gyaloglás, a szervezők az ellátást biztosítják, minden más szükséges felszerelést a hátunkon cipelünk. Kilenc másik lánnyal indultam, de csak öten jártuk végig az útvonalat. Néhány nap alatt rengeteg mindent tanultunk magunkról. Az ideális hátizsák például 12-20 kilós, én egy 25 kilós zsákkal jártam végig a 110 kilométert, ami nyilvánvalóvá tette, hogy fizikálisan és mentálisan is erősebb vagyok, mint gondoltam. Sokat küszködtünk, például az én örökös problémámmal, a sátorállítással, és más egyébbel is, de a gyengeségeink összekötöttek bennünket.

Én korábban sűrűn éreztem azt, hogy semmiben nem vagyok elég jó, kiemelkedő, de itt minden problémára megoldást kellett találni, és ez jót tett az önbizalmamnak. Másokhoz és önmagamhoz is közelebb kerültem. Ráadásul nem volt térerő, el is felejtettük a telefont, mindenki arra törekedett, hogy jelen legyen. Egy ilyen túrát receptre írnék fel mindenkinek.

Majdnem egy évvel a Polar után hogy érzed, vajon véglegesen Svédországban ragadtál?

Mire ez a cikk megjelenik, már Dániában leszek, hogy befejezzem a tanulmányaimat az egyetemen. A szemeszter végén visszamegyek Kirunába, ahol egy másik kennelnél fogok dolgozni, a tréningidőszak kezdetéig. Nyáron pedig a Feröer-szigeteken fogok túrázni a barátnőimmel. Gyakran nekivágok a világnak egyedül is.

Engem feltölt, és nem nyomaszt az egyedüllét, élvezem, hogy nem kell alkalmazkodnom senkihez. Csak vásárolok egy repülőjegyet, foglalok valami szállást, és elindulok. Az izgulást meghagyom a nagymamámnak és a szüleimnek.

Pintér Tünde

Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.